eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Visszatérhetnek a nyerőgépek - lapszemle

A Népszabadság szerint meghívásos koncessziós pályázatot hirdetnének vidéki kaszinóknak, míg a Magyar Nemzet arról ír, hogy emelkedik a feltárt áfacsalások aránya.

A Népszabadság szerint több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot a nemzetgazdasági tárca. Varga Mihály miniszter levélben kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának véleményét a meghívásos pályáztatásról, miután a kormányzat így tartja elkerülhetőnek azt a nemzetbiztonsági kockázatot, amire hivatkozva tavaly ősszel betiltották a nyerőgépeket és az elektronikus kaszinókat. A levél szerint a meghívásos pályáztatásban tíz vidéki kaszinó létesítésének jogát ajánlanák fel.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy az áfa-ügyekben indult vizsgálatok egyre nagyobb arányban zárulnak szabálytalanságok feltárásával, az ilyen ügyek aránya 2011-ben 22, tavaly 27, az idén az első öt hónapban viszont már 30 százalék volt. A lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatait ismertetve azt írja, hogy évente mintegy 80 ezer ilyen ellenőrzést végeznek a NAV szakemberei. Az elmúlt két és fél év áfa-ügyei a büntetésekkel együtt 1700 milliárd forintot tettek ki.

Az Index egy láncfűrészes parlamenti mészárosról ír - legalábbis Dél-Amerikában. A brazíliai tüntetések egyik célpontja a Nemzetgyűlés épülete volt, mert az ottaniaknak már régóta tele van a papucsuk a saját képviselőikkel. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt évtizedekben a honatyák és honanyák között rengeteg bűnöző fordult meg, a vidéki oligarchától egészen a láncfűrészes gyilkosig.

A Napi Gazdaságból megtudhatják, hogy az idei nyáron a midibusz a sláger az autókölcsönzői piacon, ami azonban úgy tűnik, még mindig válságban van. Ezzel együtt idén megjelenhet egy amerikai szereplő, amely átrendezheti a piacot.

A Pénzcentrum.hu-n arról olvashatnak, hogy két és fél hét múlva hangyaháború lesz az egyetlen adás minden olyan tévén, amely nem alkalmas a digitális jel vételére. A lap a lehetséges buktatókról ír és tanácsokat ad az átálláshoz.

A Portfolio.hu szerint a korábbi jelzéseket követően nem számít meglepetésnek, hogy lassulást mutat a kínai gazdaság a második negyedévben. Az előzetes GDP adatok szerint 7,5 százalékkal nőtt év/év alapon Kína gazdasága az előző negyedéves 7,7 százalékhoz képest.

Hanganyag: Németh Zoltán

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×