eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fidesz: a baloldal eltörölné a pedagógus-béremelési programot

A Fidesz szerint ha a baloldal hatalomra kerülne, nemcsak a rezsicsökkentést törölné el, hanem a 66 százalékos pedagógus-béremelési programot is.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombaton, Pécsen sajtótájékoztatón azt mondta, öröm, hogy Magyarország soha nem látott pedagógus-béremelési programot hajthat végre, de a baloldal ennek bejelentése óta zavar- és hisztériakeltést művel, amely nélkülöz minden erkölcsi alapot.

A politikus hangsúlyozta: a Gyurcsány-Bajnai korszakban mélyen a diplomás átlagbérek alá került a pedagógusok fizetése. "Abban a korszakban több száz iskola bezárása miatt több tízezer pedagógus állása szűnt meg, Bajnai Gordon kormánya pedig egyetlen tollvonással a tanárok egész havi fizetését elvette" - tette hozzá.

Hoppál Péter rámutatott: mivel Magyarország azon OECD-országok közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a pedagógusok keresete, "ezt a helyzetet sürgősen orvosolni kellett". "Most, hogy az ország már végre jobban teljesít gazdaságilag, erősek vagyunk, eljött az ideje, hogy az egészségügyi dolgozóké után a pedagógusok béremelése is sorra kerüljön" - hangsúlyozta.

A Fidesz szóvivőjének szavai szerint a pedagógus béremelési programhoz kapcsolódóan ugyanakkor "elképesztő reakciók" érkeztek a baloldalról. "A szocialisták érvelésükkel odáig mentek, hogy levezették, csökkenni fog a tanárok fizetése, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője pedig azt mondta, a béremelés egy átverés" - közölte Hoppál Péter.

A fideszes politikus emlékeztetett rá, hogy a béremelés nagy részét már szeptembertől megkapják a tanárok, ezzel szemben Bajnai Gordon egy-két hónappal ezelőtt még 15 százalékos béremelés mellett érvelt, a szocialisták reakciójából pedig az derült ki, hogy az ő programjukban nincs ilyen béremelés. "Úgy tűnik, megint káosz van a baloldalon, amelynek szereplői ebben a kérdésben sem egyeztettek" - fűzte hozzá.

Hoppál Péter hangsúlyozta: a jelek arra mutatnak, ha a baloldal hatalomra kerülne, az általa képviselt szélsőséges gazdaságpolitikája "zátonyra futtatná" a pedagógusok most induló béremelési programját.

A szóvivő furcsának nevezte, hogy a PDSZ pénteki sajtótájékoztatóját, amelyen egy demonstráció szervezését jelentették be, az Együtt-PM sajtóosztálya szervezte, és kiderült: egy májusi, Hallgatói Hálózat által tartott akció mögött, amikor utcára akarták vinni a pedagógusokat, a Bajnai-gárda azon prominensei állnak, akik a Fidesz-székház elleni "erőszakos balhét" végrehajtották.

"Nyilvánvaló tehát, hogy a baloldal gyűlöletkampányt indított a pedagógusok körében, hergeli őket, ezért a felszólítjuk a baloldalt, fejezze ezt be" - fogalmazott Hoppál Péter.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×