eur:
395.78
usd:
366.78
bux:
65712.52
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A körzethatárok módosításáról dönthet a parlament

Négy budapesti választási körzet határait módosíthatja ma és holnap az Országgyűlés. Várhatóan elfogadják a kormánypártok Tavares-jelentésre adott parlamenti válaszát és napirendre kerülnek az államfő által visszaküldött jogszabályok is.

Ma várhatóan elfogadja az Országgyűlés a Tavares-jelentésre adott kormánypárti választ, majd miután mai ülésén a Ház kitolja a választási körzethatárok módosítására vonatkozó, múlt hétvégén lejárt határidőt, holnap át is alakítják a fideszes Vas Imre javaslatára négy budapesti választási körzet határát.

Az előterjesztés vitája során múlt héten Vas Imre ezzel indokolta kezdeményezését: Ha a parlament ezt a törvényjavaslatot elfogadja, akkor megfelelő biztonsággal lebonyolítható az országgyűlési képviselők választása Budapesten is és nem lesz kétség afelől, hogy melyik házban lakók melyik országgyűlési képviselői körzet jelöltjére szavazhatnak.

A kormány támogatja a javaslatot - közölte Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára, majd emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása szerint egy évvel a választások előtt már nem ajánlott érdemben módosítani a választási törvényt.

Az MSZP-s Lamperth Mónika nem a javaslat tartalmát, hanem az elfogadás módját kritizálta,
Dúró Dóra, a Jobbik képviselője pedig szintén azt kifogásolta, hogy még most is módosítani kell a körzethatárokat.

Pénteken, a rendkívüli nyári ülésszak utolsó ülésén az Országgyűlés elfogadhatja azt a három jogszabályt, amelyet a napokban küldött vissza megfontolásra az államfő a parlamentnek, tehát a takarékszövetkezeti törvényt, valamint a médiatörvény és az egyházügyi törvény módosítását. Emellett zárószavazást terveznek arról a házszabály-módosításról, amelynek értelmében újra lehet frakciója az LMP-nek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×