eur:
394.05
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Így értékel Áder János

Áder János alkotmányjogilag lehetetlennek látta, hogy ne írja alá az alaptörvény negyedik módosítását. A köztársasági elnök a hivatalba lépése óta eltelt egy évet értékelve kijelentette: Magyarországon nagyon sok remek teljesítmény születik a hétköznapokban, amit észre kell venni.

Áder János köztársasági elnök az MTVA-nak és a TV2-nek adott közös interjúban az alaptörvény negyedik módosításának aláírása kapcsán közlekedési hasonlattal élt. "Az alkotmány itt egy világos piros lámpát mutat fel a köztársasági elnöknek. Az alkotmány bizonyos rendelkezése úgy szól, hogy ebben az esetben megfelelő határidőn belül alá kell írnia, ki kell hirdetnie az alkotmány módosítását."

A műsorvezetők kérdésére az államfő hozzátette, hogy az övével ellentétes véleményt megfogalmazó Sólyom László korábbi köztársasági elnökkel nem beszélt a kérdésről. Mint mondta: "Az, hogy nekem tetszik-e vagy sem az alkotmány rendelkezése, vagy bizonyos pontjai az alkotmánynak, az ebből a szempontból érdektelen. A köztársasági elnök az alkotmányra esküszik fel és az alkotmányos rendelkezéseket következetesen be kell tartania és be kell tartatnia."

A köztársasági elnök kijelentette, hogy az elmúlt egy évben igyekezett hű maradni ahhoz, amit a beiktatási beszédében mondott, vagyis nem elfeledkezni a hétköznapok sokszor olimpiai bajnokokéhoz és Nobel-díjas tudósokéhoz mérhető heroikus teljesítményeiről. Hangsúlyozta: "Vegyük észre a hétköznapok teljesítményét, hogy Magyarországon nagyon sok remek teljesítmény születik!"

Magyarország és az Európai Unió közötti vitákról szólva Áder János azt mondta: nem darázsfészekként, sokkal inkább lehetőségként kell tekinteni rájuk, ahol Magyarországnak el kell magyaráznia, hogyan kell értelmezni a magyar alkotmányos és gazdasági helyzetet és abban miként tud segíteni Brüsszel.

Az államfő az idei év legnagyobb kihívásának az október elejére tervezett budapesti ENSZ-világkonferenciát nevezte, amelynek témája elsősorban a vízbiztonság és -hasznosítás, valamint édesvizeink megóvása lesz. A rendezvényre várhatóan Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is ellátogat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×