eur:
393.91
usd:
369.9
bux:
65708.01
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Vizsgálja a forintgyengülést a PSZÁF - a nap hírei

Az Európa Tanács egyik bizottsága szerint meg kell vizsgálni, hogy sérült-e a demokrácia Magyarországon a tavalyi alkotmányozási folyamattal. Elfogadta a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetési tervezetét a Fővárosi Közgyűlés.

Megszavazták a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindításáról szóló javaslatot az Európa Tanács monitoring bizottságának képviselői. A végső szót a Tanács közgyűlése mondja majd ki június végén. Az eljárást olyan tagország ellen indíthatják, ahol kétségessé vált a demokrácia, a jogállamiság, illetve az emberi jogok maradéktalan érvényesülése. Budapest vonatkozásában a tavalyi alkotmányozási folyamattal összefüggésben merültek fel a kételyek.

Piacbefolyásolás gyanújával indított vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a keddi jegybanki kamatcsökkentés bejelentése előtt történt, pénzpiaci mozgásokat kiváltó hírügynökségi hiba miatt. A keddi kamatdöntés előtt néhány perccel az euró forintárfolyama néhány másodpercre 300 forint közeléből 303 forint közelébe emelkedett, majd 300 forintra esett vissza. A jegybank úgy fogalmazott: egy nagy hírügynökség félrevezető információkat hozott nyilvánosságra a kamatdöntéssel összefüggésben.

Nem okozott károkat a szerda hajnali, a Richter-skálán mért 2,5-es erősségű utórengés, amely a keddi földmozgást követte a Heves megyei Tenk közelében. A legutóbbi adatok szerint mintegy 1.500 káresetről érkezett bejelentés összesen csaknem 200 millió forint értékben a keddi 4,8-es erősségű földmozgás után. A kár lakásonként jellemzően 100 ezer és 160 ezer forint közötti.

A nemzetbiztonsági bizottság tisztázhatná, hogy megfelel-e a leiratnak a Laborc Sándor és Portik Tamás közötti beszélgetés hangfelvétele - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gálszécsy András. Az Antall-kormány egykori titokminisztere vezette azt a bizottságot, amely a korábbi titkosszolgálati főnök és az egykori Energol Rt. vezetője közötti, lehallgatott beszélgetés leirata titkosításának feloldását javasolta. Gálszécsy András hozzátette: Laborc Sándor tudhatott arról, hogy lehallgatják.

A kormányfő szerint a munkaalapú gazdaság lehet Magyarország jövőjének, a magyarok életszínvonal-emelkedésének kulcsa. Orbán Viktor a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének megnyitó ünnepségén azt mondta: össze kell hangolni a szakképzési rendszert a gazdaság igényeivel, helyre kell állítani a kétkezi munka becsületét, és átláthatóbbá, egységesebbé kell tenni az oktatási rendszert.

Május 15-ig igyekeznek megegyezni az országos bérajánlásról, erről állapodtak meg a felek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. A munkaadói oldal tervezete nem konkrét béremelést javasol, a munkavállalók ugyanakkor legalább 4 és 5,2 százalék közötti ajánlatot várnak, amit januárig visszamenőleg kifizettetnének a dolgozóknak. A LIGA szakszervezeti szövetség elnöksége ennek érdekében hétfőn sztrájkbizottsággá alakult.

Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára elmondta: összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény. Czomba Sándor hozzátette a határidőig csaknem 1700 vállalkozás adott be pályázatot, amelyek 10.600 új munkahelyet hoznának létre. A pályázatokat május végéig bírálják el, a nyerteseknek november végéig kell megvalósítaniuk a vállalt fejlesztést.

A Tárki felmérése szerint kicsit kevesebben bizonytalanok a pártválasztásukban, mint egy hónappal ezelőtt. A kutatás alapján a megkérdezettek 49 százaléka nem nevezett meg egyetlen tömörülést sem. A biztos pártválasztók 48 százaléka támogatja a Fidesz-KDNP-t, ebben a körben az MSZP 21, a Jobbik 17, az LMP 3, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért 7, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékot tudhat magáénak.

Elfogadta a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetési tervezetét a Fővárosi Közgyűlés. A határozat rögzíti, hogy a 2014-es büdzsében nem tervezhető működési hiány, a hitelszerződésekben vállalt kötelezettségeket pedig maradéktalanul teljesíteni kell. A közgyűlés a többi között úgy döntött, hogy május elsejétől is a Budapesti Közlekedési Központ szervezi a főváros környéki települések tömegközlekedését.

Több mint hatmilliárd forintos keretről dönthetnek idén a Nemzeti Kulturális Alap kollégiumai - közölte a szervezet alelnöke. L. Simon László elmondta: a szakmai kollégiumok 5,9 milliárd, míg a szerzői jogdíjbevételek felhasználásáról döntő ideiglenes kollégium 291 milliós kerettel rendelkezik. Hozzátette: támogatják egyebek mellett a Gárdonyi-emlékév és a magyar-olasz kulturális évad programjait is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×