eur:
394.5
usd:
365.27
bux:
65461.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mengyi Roland: folytatódik a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés fontossága mellett érvelt Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke szombaton Tiszaújvárosban.

A település és térségének országgyűlési képviselője egy élelmiszer áruház előtt - ahol a párt aktivistái gyűjtötték az aláírásokat - úgy fogalmazott: minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy a lehető legtöbb embernek el tudják mondani, miért is lényeges mindenki számára a rezsi csökkentése. Fontos, hogy mindenki tudja, mi történt az elmúlt években, és mi felé halad a kormány - tette hozzá.

A Fidesz-aktivistáktól mintegy ötven méterre az MSZP az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra történő csökkentése mellett kampányolt. Erre utalva Mengyi Roland azt mondta: a szocialisták nyolc éves kormányzásuk alatt "tulajdonképpen semmit nem tettek a magyar emberekért, családokért", viszont 300 százalékkal nőtt a gáz, 200 százalékkal az áram ára.

A kormány most ezen próbál változtatni. A gáznak, a távhőnek és a villanynak már mérséklődött az ára, júliustól pedig olcsóbb lesz a palackos gáz, a víz és a szemétszállítás - hangoztatta a politikus, hozzátéve: a szocialisták minden eszközzel azon vannak, hogy ezt a folyamatot ellehetetlenítsék. "Óriási támogatóik vannak" külföldről, a multinacionális cégektől - tette hozzá.

Mengyi Roland szólt arról is, hogy a szocialista vezetésű Tiszaújvárosnak volnának egyéb eszközei a rezsicsökkentésre, ám ezeket a lehetőségeket nem ragadja meg, a helyi szolgáltató cég nem él ezzel, pedig megtehetné. Családonként, lakásonként havonta legalább még ötezer forinttal lehetne mérsékelni a költségeket - vélekedett.

A kormány által eddig bevezetett rezsicsökkentés az itt élőknek összesen 300-400 millió megtakarítást jelent, havonta a családok így 7-10 ezer forintot tudnak megspórolni - mondta a megyei közgyűlés elnöke.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×