eur:
392.81
usd:
367.89
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

MSZP: az újbudai polgármester saját sikertelenségét próbálja leplezni

Az MSZP újbudai szervezete szerint a kerület polgármestere saját sikertelenségét próbálja leplezni, amikor egy olyan, a korábbi kerületi vezetés által kötött szerződést emleget, amely minden szempontból törvényes volt és a képviselőtestület is jóváhagyta.

A párt az erről szóló közleményét azt követően juttatta el az MTI-hez csütörtökön, hogy Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester sajtótájékoztatón arról számolt be: az újbudai önkormányzatnak több százmillió forintos kárt okozó szerződés módosításáról tárgyal az újbudai képviselő-testület csütörtökön; az előző polgármester, Molnár Gyula (MSZP) által kötött kontraktus ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség.

Az MSZP szerint a 2005 és 2007 között érvényben volt szerződés ügye azt követően került elő, hogy Molnár Gyula korábbi szocialista polgármester bejelentette: jövőre ismét indulni kíván a kerület vezetői posztjáért.

Az ellenzéki párt azt közölte: a szerződés korábban képviselőtestületi és bizottsági döntés keretében, a Fidesz támogatásával jött létre.

A párt feltette a kérdést: Hoffmann Tamás az általa tett feljelentésekben miért pont egykori iskolatársát bízza meg ügyvédként? Közölték azt is: szerintük a kerületet semmilyen kár nem érte.

Hoffmann Tamás tájékoztatása szerint az önkormányzat 2005-ben 15 évre szóló bérleti szerződést kötött az Uniker-Coop Kft.-vel egy a Bikás park területén lévő ingatlanra, névleges bérleti díjért. Az önkormányzat előző vezetése később módosította a szerződést, a beruházó által felvett bankhitelre pedig garanciát vállalt. Mivel a bank a beruházó fizetéselmaradása miatt felmondta a hitelszerződést, az önkormányzatnak várhatóan 120 millió forintot kell fizetnie a pénzintézetnek.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×