eur:
393.74
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Balog: Egy nyitott kérdés van még a hallgatói szerződések ügyében

Egy pont kivételével döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében a változtatásokról és elfogadta a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a M1 Ma reggel című műsorában.

Balog Zoltán tájékoztatása szerint az a kérdés maradt nyitott, hogy hány éven belül kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak Magyarországon a tanulmányi idejüket. A miniszter szavaiból kiderült, három variáció lehetséges, 20, 15 vagy 12 év. Erről folyik még egyeztetés, de a tárcavezető szerint ebben is meg fognak tudni állapodni.

A miniszter azt mondta, hogy csütörtökön vagy pénteken tartanak még egy rövid egyeztetési fordulót. Balog Zoltán abban bízik, hogy jövő héten aláírhatnak egy átfogó megállapodást a Felsőoktatási Kerekasztal részvevőivel.

Jelezte: a diákok egyoldalú nyilatkozatot írnának majd alá, amelyben vállalják a törvényi feltételeket, azaz a magyar munkajog szerinti foglalkoztatást. Ha valaki külföldön, de magyar vállalatnál dolgozik, és itthon fizeti az adót, az ugyanúgy megfelel a törvényi feltételeknek - fűzte hozzá.

A miniszter az interjúban beszámolt arról is, hogy a kormány tárgyalt az egyházi törvényről is. Mint közölte: azt tették nyilvánvalóvá, hogy Magyarországon a hitét, a vallását mindenki úgy gyakorolja, vallja meg, ahogy szeretné, és ehhez az állam biztosítékot ad. Teljesen mindegy, hogy az állammal szerződésben, kapcsolatban lévő, bevett egyházról, vagy pedig vallási szervezetről, közösségről van szó - hangsúlyozta. Jogilag ugyanakkor az egyesülési törvény hatálya alá esnek azok, amelyeket nem minősítenek bevett egyházaknak.

Más témát érintve hozzátette: 2009 óta először emelkedik a fogyatékosoknak járó juttatás, és beépítik azt az automatizmust, hogy a növekedés minden évben a nyugdíjak emelkedésével lesz megegyező. Emellett kiterjesztették a fogyatékosság körét a pszichiátriai fogyatékosság teljes körére is. Közlése szerint ez 170 ezer embert érint, és mintegy egymilliárd forint forrást igényel. Idén - mivel a változtatások június 1-jétől érvényesek - több mint 700 millió forintot tesznek ki a pluszjuttatások.

Kérdésre válaszolva közölte azt is: az autistákat foglalkoztató munkahelyek kialakítását és a kapcsolódó képzéseket négymilliárd forinttal támogatja a kormány.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×