eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán Viktor: Az Élet menete napján nem tarthatnak a felvonulókat sértő rendezvényeket

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

Orbán Viktor a szocialista Steiner Pál felszólalására reagálva közölte az Élet menetével összefüggő döntését. Az ellenzéki politikus arra a motoros demonstrációra utalt, amely az Élet menete napjára, április 21-re lett meghirdetve Adj gázt! címmel Budapest belvárosába, a Dohány utcai zsinagóga érintésével. Az Élet menetén a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek a résztvevők.

Steiner Pál azt mondta a motoros felvonulásról, hogy "a vállaltan antiszemita szerveződés" arra készül, hogy otromba módon provokálja, és így meggyalázza az emlékezést több mint 400 ezer magyar zsidó ember meggyilkolására, továbbá hatmillió áldozatra, akiket a haláltáborokban elgázosítottak vagy más módon megöltek.

Az Élet menete az élet győzelmét hirdeti a gonosz felett, az Adj gázt! című felvonulás viszont azt mutatja, hogy az ordas eszmék képviselői újra vitt vannak - fogalmazott az MSZP képviselője.

"Minden magyar demokrata felháborodással és döbbenten értesült arról, hogy a belügyminiszter irányítása alá tartozó Budapesti Rendőr-főkapitányság engedélyezte ezt a provokációt, és rendőri felvezetést biztosít" - mondta Steiner Pál.

Orbán Viktor válaszában közölte: minden eszközzel biztosítani fogják az Élet menetén részt vevők testi épségét, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát.

Közölte, egyetért Steiner Pállal abban, hogy nemcsak ízléstelen, hanem mélyen bántó, az alkotmány szellemével is ellentétes minden olyan kísérlet, amely az emberi méltóságot sértve egyes népcsoportok méltóságát, történelmét és önérzetét figyelmen kívül hagyja, sőt szándékosan megsérti. "Minden ilyen magatartást a lehető leghatározottabban visszautasítok" - nyomatékosította.

Abban is egyetértett a szocialista politikussal, hogy az Élet menete az élet győzelméről szól, méghozzá egy olyan közösség esetében, amelynek szenvedése előtt Magyarország polgárai, minden jóérzésű magyar ember a megfelelő pillanatban fejet hajt.

Mindennek szellemében Orbán Viktor utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

Viszonválaszában Steiner Pál azt mondta, köszöni a kormányfő egyenes válaszát és határozott intézkedését, hozzátéve, reméli, a Belügyminisztérium vezetői is "levonják a tapasztalatot".

Szekeres Imre, az MSZP képviselője az azonnali kérdések órájában az ár- és belvízi helyzetről szólva arról beszélt, hogy az emberek és "a szétvert vízügyi szervezet" mindent megtesznek, hogy mérsékeljék a veszélyt. Szavai szerint csak akkor volt "ijedelem", amikor a rádióban bejelentették, hogy a katasztrófavédelem is be akar majd avatkozni. A képviselő az ár- és belvízi felkészülést, a gátak és tározók építésének elmaradását kérte számon a kormányon.

A miniszterelnök erre válaszolva részletesen beszámolt az ár- és belvízi védekezés adatairól, és hangsúlyozta: valóban mindenki sokat dolgozik, ezért ilyen körülmények között nem tartja méltányosnak, hogy a képviselő gúnyolódik a kármentésben és a veszélyelhárításban részt vevő állami szervek dolgozóin.

Közölte: összesen 2472 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, elsőfokú védekezés van 1028 kilométeren, másodfokú védekezés 853 kilométer, harmadfokú pedig 591 kilométeren. Ugyanakkor jelezte: a vízállás mindenhol magas, és az előttünk álló néhány napban jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani az ország mintegy 30 százalékán. A kormányfő elmondta azt is, hogy az árvízvédekezésben az elmúlt 24 órában 3468 vízügyi dolgozó és "külső erő" vett részt, a védekezés napi költsége pedig 163 millió forint volt.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy 216 ezer hektárt öntött el a belvíz, ebből 103 ezer hektár vetés, szántó. Hozzátette: 278 szivattyútelepből vasárnap 183 üzemelt, összesen 33 millió köbméter belvizet emeltek át, a belvízvédekezésben 1110 ember vett részt, védekezés költsége 94 millió forint volt.

Szekeres Imre minderre úgy reagált, nem azon gúnyolódott, akik ott voltak a gátakon. A képviselő ismét a védekezésre, a felkészülésre és a megelőzésre fordított forrásokat kérte számon a kormányon, amire reagálva a miniszterelnök azt mondta: nem először szembesül a kabinet azzal, hogy miközben baj üti fel a fejét az országban, segítség helyett folyamatosan pártpolitikai támadásoknak vannak kitéve.

Orbán Viktor felhívta az MSZP figyelmét arra, hogy "legalább addig tegyék félre a kormánnyal szembeni gyűlöletüket, és legalább addig győzzék le a magyar néppel szembeni megvetésüket, amíg azok a gátakon dolgoznak, és megpróbáljuk megvédeni az országot". "Ha csak annyit tesznek, hogy hagynak minket dolgozni, akkor el fogjuk tudni hárítani a bajt" - fogalmazott a miniszterelnök.

Mirkóczki Ádám (Jobbik) azt hangsúlyozta: pártja azt szeretné, legyen nyilvános a országgyűlési képviselők és a kormánytagok állampolgársága, hogy fény derüljön esetleges kettős vagy többes állampolgárságukra. Úgy vélte, ha életrajzuk és vagyonnyilatkozatuk nyilvános, az állampolgárságnak is annak kell lennie, hiszen az szerinte az identitás, a lojalitás meghatározója. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem a határon túli magyarokra gondol. Emlékeztetett frakciótársa, Gyöngyösi Márton korábbi felszólalására, amely - mint mondta - "hisztériát keltett", csak azért, mert a kérés az izraeli állampolgársággal összefüggésben hangzott el.

Orbán Viktor miniszterelnök azt felelte: "semmi akadályát nem látom annak, hogy ilyen, teljesen nyilvánvaló és közérdekű adatok a nyilvánosság számára elérhetők legyenek".

A kormányfő ugyanakkor szólt arról is, hogy a válságos években egész Európában erősödik a kiábrándultság, a csalódottság és olykor a gyűlölet, ilyen viszonyok között pedig minden szóra figyelni kell - mondta.

Szerinte a kisebbségek teljes joggal félnek attól, hogy előbb-utóbb bűnbakká válnak, ez igaz a zsidó közösségekre is. Úgy vélte: a felszólalásokat ezért ezerszer meg kell gondolni, a Jobbikot is arra kérte, ne sértse a zsidó kisebbség jogait.

Hangsúlyozta: ha ez bekövetkezne, a kormány a zéró tolerancia jegyében fog eljárni.

A szintén jobbikos Balczó Zoltán arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy felkészült-e a kormány az EU esetleges szétesésére? A Jobbik szerint ugyanis a ciprusi válság újra rávilágított arra, hogy bármikor összeomolhat az unió.

Balczó Zoltán szerint a kormánynak ezért olyan stratégiai programmal kellene rendelkeznie, amely erre a helyzetre is képes reagálni. Ennek része kell, hogy legyen a nemzeti erőforrások megvédése, újrateremtése és gyarapítása - sorolta, emellett pedig megismételte a Jobbik azon követelését, hogy álljon fel egy országgyűlési eseti bizottság az EU-csatlakozás komplex mérlegének elkészítésére, valamint népszavazást kellene kiírni Magyarország uniós tagságáról.

Orbán Viktor válaszában leszögezte: Magyarország erősebb, határozottabb, függetlenebb, így minden helyzetre jobban fel van készülve, mint korábban, legyen az árvíz, pénzügyi válság vagy európai válság.

Kijelentette, hogy Magyarországnak érdeke az erős Európai Unió. Hozzátette, hogy az Európai Unió 27 tagállamában naponta 1,2 milliárd eurónyi adósság keletkezik, és kérdés, hogy ki fogja ezt finanszírozni. A miniszterelnök szerint éppen ezért a kormány Magyarország minél nagyobb pénzügyi, gazdasági és energetikai függetlenségén dolgozik, hogy bármilyen veszélytől meg tudja védeni az országot.

Balczó Zoltán viszonválaszában hangsúlyozta: a Jobbik másképp ítéli meg, hogy a magyar gazdaság és a társadalom elég erős-e egy ilyen folyamat megoldására, és szerintük az erős, egységes, integrált brüsszeli birodalom helyett másra van szükség.

Orbán Viktor szerint a kormány dolga nem az, hogy spekulációkba bocsátkozzon, hanem hogy cselekedjen, éppen ezért erősítik a közép-európai együttműködést, hirdették meg a keleti nyitást, helyezték új alapokra az együttműködést Oroszországgal, kötöttek a meghatározó cégekkel stratégiai együttműködést és tették a magyar államot a magyar energiapiac meghatározó szereplőjévé.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×