eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az államháztartás márciusban 154,1 milliárd forint hiánnyal zárt

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 154,1 milliárd forint volt, az első három hónapban a deficit 493,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 56,0 százaléka - közölte előzetes adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az államháztartás törvényi előirányzata 881,3 milliárd forint pénzforgalmi hiányt tartalmaz 2013-ra.

Az NGM közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 0,6 milliárd forintos többlettel, míg az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárdos hiánnyal zártak.

A múlt év márciusában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt, az első három hónapban a hiány 517,5 milliárd forintot tett ki, ami az akkori éves előirányzat 85,2 százalékával volt egyenlő. Az NGM mindazonáltal közleményében rámutatott, hogy a két időszak összehasonlításánál figyelembe kell venni, hogy egyes adónemek esetében változások voltak.

A központi költségvetés március havi bevételei 223,0 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez egyebek között egyes adónemek - különösen az áfa - magasabb bevételeivel, az újonnan bevezetett adónemek bevételeivel, illetve a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételeivel magyarázható.

A kiadások 125,0 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A magasabb kiadási összeg elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb idei kiadásaival függ össze - közölte az NGM.

Az NGM arra hívja fel a figyelmet, hogy mind a kiadási, mind a bevételi oldalon jelentős hatása van annak, hogy a központi kormányzat önkormányzati intézményeket vett át.

A nettó kamatkiadás márciusban 68,9 milliárd forint volt, ami összességében 10,1 milliárd forinttal kevesebb az előző év hasonló időszakához képest. A kamatkiadások 2013 márciusában 75,5 milliárd forintot, a kamatbevételek pedig 6,6 milliárd forintot tettek ki, rendre 14,7 milliárd, illetve 4,6 milliárd forinttal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A társadalombiztosítási alapok 2013. március havi 0,6 milliárd forintos többlete a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,7 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 1,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. Egy évvel korábban még 3,6 milliárd forint hiánnyal zárták márciust a tb-alapok.

Az egyenleg javulásában elsősorban a bevételi oldalt érő hatások játszottak szerepet: az előző évinél magasabb összegben teljesültek egyebek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×