eur:
394.59
usd:
365.01
bux:
65480.96
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nincs jele katonai készülődésnek Észak-Koreában

Nincsenek arra utaló jelek, hogy Észak-Korea nagyszabású hadműveletre készülne - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.

William Hague a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az elmúlt hetekben nem történt kívülről megfigyelhető változás az észak-koreai társadalom életében, és a szárazföldi erők olyan jellegű átcsoportosítását sem lehet érzékelni, amilyenre egy "totális konfliktus" felkészülési időszakában számítani lehetne.

Hague szerint az utóbbi időszak fejleményei mögött az állhat, hogy az észak-koreai rezsim a társadalom "intenzív militarizálását" igyekszik igazolni az ország elleni külső fenyegetésről szóló, egyre élesebb retorikával.

A brit külügyminiszter szerint ehhez hasonlót már sokszor lehetett tapasztalni önkényuralmi rezsimek részéről a történelem során. Észak-Korea olyan időszakban fejleszti rakétáit, amikor az ország lakosságát rendszeres és súlyos élelmiszerhiányok sújtják, "ennek igazolására pedig külső fenyegetésre van szükség, amelyre hivatkozni lehet" - mondta Hague a vasárnapi BBC-műsorban.

A miniszter szerint "óriási szakadék tátong" Észak-Korea katonai ambíciói és gazdasági realitásai között.

"Az emberek két kezükkel művelik a földet, még egy traktorjuk sincs, vannak viszont közepes és nagy hatótávolságú rakéták mozgatására alkalmas gépezetek (...) Ezen az úton haladva Észak-Korea végül egy barátok nélküli, nemzetközileg - még Kínától is - elszigetelt, csődben lévő országgá válik" - fogalmazott a brit külügyminiszter.

Hague szerint ugyanakkor megvan a veszélye annak, hogy a jelenlegi kiélezett helyzetben az észak-koreai rezsim "esetleg elszámítja magát".

Ennek kockázataira a vasárnapi brit lapok is felhívják a figyelmet. A konzervatív The Sunday Times elemzése szerint előfordulhat például, hogy Phenjan korlátozottnak szánt szárazföldi vagy haditengerészeti műveletbe kezd, amely azonban "durva ellencsapáshoz" vezet az Egyesült Államok és Dél-Korea részéről.

A BBC műsorvezetőjének kérdésére, miszerint lehetséges-e, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "nem komplett", William Hague kitérően csak annyit mondott: nem ismeri személyesen Kimet, és nem kíván találgatásokba bocsátkozni Kim Dzsong Un viselkedésének "pszichológiai" indítékairól. Megismételte ugyanakkor, hogy az önkényuralmi rezsimek - saját rövid távú túlélésük szempontjából "teljesen racionálisan" - gyakorta kreálnak a jelenlegi phenjani retorikához hasonló módon külső ellenségeket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×