eur:
394.29
usd:
370.34
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Békemenet, Millás-tüntetés - ez várható október 23-án

Megint lesz békemenet október 23-án. Az szerda este dől el, Bajnai Gordon volt miniszterelnök mond-e beszédet egy civil kormányellenes tüntetésen.

Október 23-án újra lesz békemenet - a szervezők szerint 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, az idei év pedig a nemzeti szuverenitásért való kiállás dátuma lett. Közleményük szerint most az adósság béklyójából kell kitörni, és ha más értelemben is, de újra áldozatokra és összefogásra van szükség.

Januárban volt először békemenet, a kormány politikája mellett demonstráltak, többek között "nem leszünk gyarmat" felirattal.

A Magyar Nemzet korábban arról írt, a Fidesz nem tart külön nagygyűlést, az állami rendezvényhez csatlakoznak. A lap azt írta, Orbán Viktor miniszterelnök délután négykor beszél majd a Parlament előtti téren.

Az MSZP sem tart saját rendezvényt. Mesterházy Attia pártelnök azt mondta, az MSZP délelőtt konferenciával emlékezik meg október 23-áról. Õ valószínűleg nem lesz ott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport, röviden a Millások tüntetésén, mert családi programot tervez délutánra. Az LMP később tájékoztat a programjukról. A Jobbik a Deák téren tartja megemlékezését délután, majd átvonulnak a Magyar Rádió elé. Így találkozhatnak a Millás tüntetőkkel, akik viszont a Magyar Szolidaritás mozgalommal együtt a Szabad Sajtó útján demonstrálnak. Közleményük szerint a magyar belpolitikát érdemben befolyásoló tömegtüntetést szeretnének. Az szerda este dől el, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök is beszédet mond-e a rendezvényen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyetemi bérkövetelések: előrelépés még nincs, államtitkári ígéret már van

Egyetemi bérkövetelések: előrelépés még nincs, államtitkári ígéret már van

Hankó Balázs megígérte, megvizsgálják, hogy az általa ismert fizetési adatok miért nem egyeznek az egyetemi dolgozók bérpapírjain szereplő számokkal. Gregor Anikó, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ELTE Társadalomtudományi Karának szakszervezeti titkára az InfoRádióban elmondta: hasznos volt az újabb egyeztetés, két hét múlva pedig újra tárgyalni fognak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×