eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tarlós István az elhibázott 4-es, és a tervezett 5-ös metróról

Elhibázott beruházásnak tartja a 4-es metró építését a főpolgármester. Tarlós István a Magyar Hírlapnak nyilatkozott.

Alapvetően elhibázott beruházásnak tartom a 4-es metró építését - mondta az interjúban  Budapest főpolgármestere. Szerinte az erre szánt pénzből elképesztő mértékű épületfelújításokat lehetett volna elvégezni, de megvalósítható lett volna a BKV csaknem teljes járműállományának a cseréje is.

 A főpolgármester emlékeztetett: egyelőre nem került egyenesbe a 4-es metró ügye, mert - mint fogalmazott - a Siemensszel kötött rossz szerződés miatt még komoly viták és egyeztetések várhatók. "Lesznek veszteségek, hiszen hat-hét évvel ezelőtt a város a szerelvények késedelmes kiszállításából adódó kár- és kötbérigényeket magára vállalta. Így ezt a csorbát nem tudjuk kiköszörülni, hiszen a Siemens követeléseit nem lehet csak úgy, egy az egyben visszautasítani.
A következő hetekben egyeztetünk a cég vezérkarával. Pénzügyi problémák is vannak, hiszen a kivitelezők késedelmitöbblet-követelései - amelyek általunk részben vitatottak - meghaladják a százhúszmilliárd forintot" - hangsúlyozta Tarlós István.

A főpolgármester hozzátette: "az új metrótörvény miatt az állam és a főváros között új szerződést kell kötni, ami viszont jó úton halad. Az utolsó simításokat Petykó Zoltánnal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökével elvégeztük. Nagy valószínűséggel a kormánytól is megkapjuk a segítséget, ami a folytatáshoz szükséges."

Tarlós István szólt arról is, ma még nem lehet pontos számot mondani, hogy a metró elindulása mennyivel emelheti meg a jegy- és bérletárakat. A fópolgármester szerint a beruházás befejezése, a metró elindulása önmagában nem növeli a jegyárakat, de tény, hogy a BKV működési költségei évente hat-hét milliárd forinttal növekednek a beruházás következtében.

A dugódíjról a város vezetője azt mondta, hogy ebben a kérdésben nem született még döntés, bár nem hinné, hogy akadályokba ütközne a 2016-ig történő halasztás. A dugódíjat ugyanakkor nem tudja Budapest elkerülni, mert a Demszky-féle városvezetés az uniós támogatás feltételeként vállalta a bevezetését.

Tarlós István az interjúban beszélt arról is, hogy négy új fejlesztés részletes kidolgozása folyik jelenleg a közelgő uniós támogatási ciklusra. A négy projekt a kisföldalatti teljes felújítása, a villamos- és autóbuszhálózat fejlesztése, a 2-es metró összekötése a gödöllői HÉV-vel, és a HÉV-pálya teljes felújítása, valamint az 5-ös metró beruházásának első üteme. Mint mondta, az összes beruházás kormánytámogatást élvez, és akár mind a négy létrejöhet, de ezek a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkoznak.

Az 5-ös metróról a főpolgármester annyit mondott, hogy ebben aaz esetben "nem klasszikus metróépítésről van szó, hanem a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV-et fogjuk bevezetni a belváros felé."

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×