eur:
394.1
usd:
370.28
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Kontrát: A cél a hatékonyság javítása

A rendőrségi munka hatékonyabbá tételének szándékával indokolta a belügyi államtitkár a rendőrség folyamatban lévő átszervezését az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén.

A testület a Belügyminisztérium és a rendőrség vezetőit hallgatta meg a témában. A kormánypárti képviselők támogatásukról biztosították az átalakítási folyamatért felelős vezetőket, míg több ellenzéki képviselő kétségbe vonta az intézkedések, átszervezések hatékonyságát, és sérelmezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem vett részt a meghallgatáson.

Kontrát Károly, a belügyi tárca parlamenti államtitkára ismertette a rendőrség eddigi és még várható szervezeti átalakításának elveit, és azt hangoztatta: az átszervezések célja, hogy a rendőrség jobban, hatékonyabban tudja ellátni a munkáját és az emberek nagyobb biztonságban élhessenek.

Az új rendvédelmi szerkezet nem egy életre szól, hanem addig, amíg a céloknak meg tud felelni, a feladatait el tudja látni - hívta fel a figyelmet.

Papp Károly, a rendőrség átalakításáért felelős miniszteri biztos azt mondta, az átalakítás célja, hogy megszűnjenek a párhuzamosságok, a szervezet professzionálisan működjön és költséghatékony legyen.

Harangozó Tamás szocialista képviselő arról beszélt, hogy a rendőrök körében "félelem és rettegés" tapasztalható, és érzékelhető az is, hogy a vezetők meg akarnak felelni a kormányzatnak; szerinte erre jó példa Csókakő rendőri lezárása.

Kontrát Károly államtitkár visszautasította az ellenzéki képviselő felvetését, és azt kérte, valótlanságok állításával ne teremtsen bizonytalanságot a rendőrökben.

Tamás Barnabás (Fidesz) az ülésen felvetette, hogy azokban a járásokban, ahol 20 ezernél többen élnek, járási kapitányságokat kellene létrehozni. Válaszul Papp Károly, a rendőrség átalakításáért felelős miniszteri biztos azt mondta: 2013 januárjában minden járásban lesz rendőrkapitányság vagy rendőrőrs; már csak két helyen hiányzik.

Volner János (Jobbik) az ülésen egyebek mellett arról beszélt, hogy a rendet fenntartani csak a lakossággal együttműködve, a bűnözőkkel szembeni kemény és következetes fellépéssel lehet. Közölte, azt javasolják a rendőrségnek, hogy a zéró tolerancia elvét a bűnözőkkel szemben gyakorolja, és az erőszakos, garázda jellegű magatartást, ami szerinte Cegléden is tapasztalható volt, a rendőrség "csírájában fojtsa el".

A jobbikos képviselő azt is mondta, bízik abban, hogy a szervezeti átalakítások után nem fordul elő olyan eset, mint amikor "egyes felfegyverzett cigány bűnözői hordák" megfutamítják, illetve meghátrálásra kényszerítik a rendőrséget.

Vadai Ágnes (DK) arról beszélt, nem látja, hogy az áthelyezések, a "sakktáblán mozgatások", hogyan javítják majd a rendőrség munkáját, szerinte nem "tilitolira" van szükség, hanem arra, hogy megerősítsék a rendőrséget. Azt is mondta: az egyenruha sokáig garancia volt arra, hogy a rendőri vezetők csak szakmai véleményeket fogalmazzanak meg, mint mondta, reméli, hogy ez a jövőben is így lesz.

Harangozó Tamás, a bizottság MSZP-s tagja az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: ő kezdeményezte két héttel ezelőtt a bizottság összehívását, miután a sajtónak kiszivárogtak információk a rendőrség átalakításáról. A képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem jelent meg az ülésen.

A szocialista képviselő szerint a magyar szervezett bűnözés és a korrupció ellen harcoló rendőri egységeket vagy felszámolták, vagy leépítették és átalakították, és az ülésen sem kapott választ arra a kérdésére, hogy az ezeknél az egységeknél folyamatban levő ügyeknek mi a sorsa. Mindezt döbbenetesnek és veszélyesnek minősítette. Kifogásolta, hogy az átalakítás másnapján kapott elutasító határozatot "a fideszes földmutyik" ügyében tett feljelentésére. Szerinte érdemi nyomozás nélkül, "elképesztő hablatyindoklással" utasították el a feljelentést.

Harangozó Tamás szerint pártja továbbra is attól tart, hogy az érintett osztályok átalakítása mögött nem a párhuzamosságok megszüntetése, a racionálisabb működés elérése áll, hanem az, hogy "a korrupciós típusú, a jelenlegi kormányt és jelenlegi kormánypolitikusokat érintő ügyek tekintetében egy maximális kontroll és egy teljesen, valóban szétzilált (...) rendőrség álljon szembe".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×