eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Közzétették a felsőoktatási pótfelvételik ponthatárait

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételik ponthatárait szerda délután a www.felvi.hu oldalon, ezzel több mint kilencezer jelentkező tudta meg, bekerült-e valamelyik felsőoktatási intézménybe.

A ponthatárok általában 240 és 350 között mozogtak a mostani eljárás során. A Műegyetemen 350 pont, a Szegedi Tudományegyetemen 244 pont, a Pécsi Tudományegyetemen 252 pont alatt nem lehetett képzésekre bekerülni. A Budapesti Gazdasági Főiskolán 244 pont, a Debreceni Egyetemen 276 pont kellett a bekerüléshez.

A mostani eljárásban több mint kilencezren adtak be kérelmet, a legfiatalabb jelentkező 1996-ban született, a legidősebb az idén lett 67 éves.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. közös tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásban a 46 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 2.588 helyre 9.428-an jelentkeztek. Közülük 7.365-en, vagyis a jelentkezők 78,12 százaléka e-felvételizett, 6.520-an alapképzést, 939-en pedig mesterképzést jelöltek meg. Az idén is a legtöbben a levelező képzést választották, 4.531-en, emellett a fennmaradó jelentkezők nagy része - 4.294-en - nappali képzésre jelentkezett.

A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után sms-ben is értesítik. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember elején a felsőoktatási intézménytől kapják meg.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×