eur:
394.44
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

MSZP: Pintérnek és Vonának is bocsánatot kellene kérnie

A szocialisták frakcióvezető-helyettese szerint Pintér Sándor belügyminiszternek bocsánatot kell kérnie a csőkakői rendőrségi akció miatt, Vona Gábor Jobbik-elnöknek pedig azért, mert "szándékosan nevetség tárgyává akarták tenni a rendőrséget".

Harangozó Tamás hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a szombati csókakői akció alkalmas volt a rendőrség lejáratására, ezért belső vizsgálatot kell lefolytatni, hogy kiderüljön, milyen operatív munka előzte meg az intézkedést, illetve hogy "melyik rendőri vezetőnek jutott eszébe megszállni egy teljes falut".

Véleménye szerint azonban a történtekért nem csak Pintér Sándor belügyminiszternek kell bocsánatot kérnie a csókakőiektől és a rendőri állomány tagjaitól. Azt mondta, bocsánatkéréssel tartozik a Jobbik és Vona Gábor pártelnök is, amiért "szándékosan nevetség tárgyává akarták tenni a rendőrséget".

A szocialista politikus úgy fogalmazott, szégyen, hogy a Jobbik a rendőrség megalázásával akart az újságok címoldalára kerülni.

A rendőrség szombaton műveleti körzetté nyilvánította a Fejér megyei Csókakőt, mert - Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint - a megyei rendőr-főkapitányság úgy tudta, hogy ott be nem jelentett rendezvény megtartására készülnek.

A Jobbik Fejér megyei elnöke, Árgyelán János az MTI-nek azt mondta: Csókakő is a tervezett helyszínek között volt az Új Magyar Gárda 130 újoncának szombat délelőtti avatásához, ezért jelenhetett meg nagy erőkkel a rendőrség a településen, az avatást azonban egy másik helyszínen - az MTI információja szerint Dunaföldváron, az egykori lőtér területén - tartották meg.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×