eur:
394.41
usd:
369.49
bux:
65741.88
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mennyien válaszoltak a szociális konzultáció kérdéseire?

A jelenlegi adatok szerint jóval kevesebben küldték vissza a szociális konzultációs kérdőíveket, mint az előzőt. Nagyjából 690 ezer válasz érkezett szemben a korábbi 920 ezerrel.

Orbán Viktor miniszterelnök májusban jelentette be az újabb nemzeti konzultációt. A tavalyi szociális konzultációra 920 ezren válaszoltak, a mostanira viszont az eddigi adatok szerint valamivel több mint 690 ezren. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint a postán sok levél van még, ezek folyamatosan érkeznek a következő napokban is a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához.

Korábban viszont a nyilatkozatok alapján jobban állt ez a konzultáció, mint az előző. Július 20-án ugyanis Havasi Bertalan sajtófőnök az MTI-nek még arról beszélt, több mint 600 ezer válasz érkezett, a konzultáció remekül halad, időarányosan többen válaszoltak, mint korábban.

A miniszterelnök nem sokkal korábban az egyik közösségi portálon közzétett videóüzenetben is buzdította az embereket a konzultációs kérdőív visszaküldésére.

A válaszokat augusztus 20-ig várták. A 16 kérdés között szerepelt több olyan is, amely az időközben meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv része lett - például a kisgyermekes anyák és a fiatalok elhelyezkedésének támogatása. Emellett a kérdések között szerepelt az is, járjon-e szocpol új autó vásárlására is.

Havasi Bertalan sajtófőnök az InfoRádió megkeresésére közölte, a válaszküldeményeket várhatóan szeptember közepére dolgozzák fel, szigorú biztonsági intézkedések között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×