eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - lapszemle

Mégsem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - közli a Népszabadság. Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - számol be a Magyar Nemzet.

Mégsem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - közli a Népszabadság. A hatályos magyar jogszabályok ugyanis nem adnak lehetőséget a tiltásra, Szócska Miklós tárcavezető szerint pedig a szakmai vita nem eldönthető.

A lap egy másik cikkében azt írja, hogy kipukkadt a zöldlufi: ésszerűtlen a bioüzemanyag. Egy jó hírű német egyetem számításokkal is igazolta: pusztán az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése reményében ésszerűtlen bioüzemanyagokat előállítani. Ráadásul egyre egyértelműbb, hogy az etanol- és a biodízelgyártás a kibontakozóban lévő élelmiszerválságot is súlyosbítja.

Augusztus végén, szeptember közepén lejár azoknak a pályázatoknak a határideje, amelyeket nemrégiben bírói, bírósági vezetői állásokra írtak ki - emlékeztet a Magyar Nemzet. Új elnökre vár például a többi között a Pesti Központi és a Budai Kerületi Bíróság, ám hamarosan több mint 180 jogász állhat munkába az ország különböző ítélkező fórumain.

Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - mondta el a lapnak Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Hozzátette: a 2014-re elkészülő létesítményben nem lesz többé "futballháború", elkülönítik a szurkolói csoportokat. Külön bejárat lesz az úgynevezett átlagnézőknek is, így reményei szerint a modern, német mintára épülő stadion családi programok színhelye lehet.

Az Index a világ első repülő motorjáról ír. A cikk szerint bár a Star Wars filmekben látott antigravitációs motorok sebességével és manőverezhetőségével az Aerofex által fejlesztett jármű egyelőre nem versenyezhet, mégis figyelemre méltó mérnöki teljesítmény áll mögötte. A hírportálon egy videót is megtekinthetnek a 48 km/órás sebességre képes járműről.

A portál egy másik cikkében az Infláció blogra hivatkozva azt írja, hogy a világ legnagyobb reálhozamát adják a magyar állampapírok. A legjobban a rövid lejáratú állampapírokkal járnak a befektetők, a három hónapra kiadott államkötvények ugyanis folyamatosan hét százalék fölött kamatoznak. A stabil magyar gazdaság egyébként majdnem annyit fizet az állampapírokért, mint a csődközeli Olaszország.

A Napi Gazdaság szerint a megszokottnál harmadával kevesebb bor lehet az idei szüret eredménye, miután a rég nem látott mértékű fagykárokat pusztító aszály követte. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a lapnak elmondta, hogy idén 2 millió hektoliter lehet a megtermelhető bor várható mennyisége, ami a hazai fogyasztás kielégítésére sem elég, így a nagyjából egymillió hektoliternyi hiányt várhatóan importból pótolják.

A Portfolio.hu arról ír, hogy valami nagyon nincs rendben a kínai gazdasággal, legalábbis az acél és vasérc ára első ránézésre ezt az üzenetet küldheti a befektetők felé. Az ázsiai ország az acél és így az annak alapanyagául szolgáló vasércnek is a legnagyobb felhasználója, ám az utóbbi árfolyama meredek zuhanást mutatott az elmúlt hónapokban.

A Pénzcentrum.hu szerint rövidtávon sok esetben nemhogy csökkennek, hanem növekednek a munkáltatók terhei jövőre a jelenleg érvényben lévő kedvezményekkel összehasonlítva. A miniszterelnök által 6 millió állampolgárnak levélben is bemutatott munkahelyvédelmi akció keretében ugyanis az első évben kisebb mértékű kedvezményeket lehet igénybe venni, mint a hatályos Start-kártyás rendszerben.Mégsem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - közli a Népszabadság. A hatályos magyar jogszabályok ugyanis nem adnak lehetőséget a tiltásra, Szócska Miklós tárcavezető szerint pedig a szakmai vita nem eldönthető.

A lap egy másik cikkében azt írja, hogy kipukkadt a zöldlufi: ésszerűtlen a bioüzemanyag. Egy jó hírű német egyetem számításokkal is igazolta: pusztán az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése reményében ésszerűtlen bioüzemanyagokat előállítani. Ráadásul egyre egyértelműbb, hogy az etanol- és a biodízelgyártás a kibontakozóban lévő élelmiszerválságot is súlyosbítja.

Augusztus végén, szeptember közepén lejár azoknak a pályázatoknak a határideje, amelyeket nemrégiben bírói, bírósági vezetői állásokra írtak ki - emlékeztet a Magyar Nemzet. Új elnökre vár például a többi között a Pesti Központi és a Budai Kerületi Bíróság, ám hamarosan több mint 180 jogász állhat munkába az ország különböző ítélkező fórumain.

Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - mondta el a lapnak Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Hozzátette: a 2014-re elkészülő létesítményben nem lesz többé "futballháború", elkülönítik a szurkolói csoportokat. Külön bejárat lesz az úgynevezett átlagnézőknek is, így reményei szerint a modern, német mintára épülő stadion családi programok színhelye lehet.

Az Index a világ első repülő motorjáról ír. A cikk szerint bár a Star Wars filmekben látott antigravitációs motorok sebességével és manőverezhetőségével az Aerofex által fejlesztett jármű egyelőre nem versenyezhet, mégis figyelemre méltó mérnöki teljesítmény áll mögötte. A hírportálon egy videót is megtekinthetnek a 48 km/órás sebességre képes járműről.

A portál egy másik cikkében az Infláció blogra hivatkozva azt írja, hogy a világ legnagyobb reálhozamát adják a magyar állampapírok. A legjobban a rövid lejáratú állampapírokkal járnak a befektetők, a három hónapra kiadott államkötvények ugyanis folyamatosan hét százalék fölött kamatoznak. A stabil magyar gazdaság egyébként majdnem annyit fizet az állampapírokért, mint a csődközeli Olaszország.

A Napi Gazdaság szerint a megszokottnál harmadával kevesebb bor lehet az idei szüret eredménye, miután a rég nem látott mértékű fagykárokat pusztító aszály követte. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a lapnak elmondta, hogy idén 2 millió hektoliter lehet a megtermelhető bor várható mennyisége, ami a hazai fogyasztás kielégítésére sem elég, így a nagyjából egymillió hektoliternyi hiányt várhatóan importból pótolják.

A Portfolio.hu arról ír, hogy valami nagyon nincs rendben a kínai gazdasággal, legalábbis az acél és vasérc ára első ránézésre ezt az üzenetet küldheti a befektetők felé. Az ázsiai ország az acél és így az annak alapanyagául szolgáló vasércnek is a legnagyobb felhasználója, ám az utóbbi árfolyama meredek zuhanást mutatott az elmúlt hónapokban.

A Pénzcentrum.hu szerint rövidtávon sok esetben nemhogy csökkennek, hanem növekednek a munkáltatók terhei jövőre a jelenleg érvényben lévő kedvezményekkel összehasonlítva. A miniszterelnök által 6 millió állampolgárnak levélben is bemutatott munkahelyvédelmi akció keretében ugyanis az első évben kisebb mértékű kedvezményeket lehet igénybe venni, mint a hatályos Start-kártyás rendszerben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×