eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Négy jelölt indul a polgármesteri posztért Hódmezővásárhelyen

Négy jelöltet vett nyilvántartásba a szeptember 2-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra a határidő lejártáig, péntek délutánig a helyi választási bizottság - derül ki a testületnek az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozataiból.

A Fidesz-KDNP jelöltje a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István.

Az MSZP Kis Andreát, a párt önkormányzati képviselőjét, a Jobbik Kovács Sándor vállalkozót indítja a posztért. Nagy László, a Magyarok Szövetsége Egyesület elnöke pedig független jelöltként vesz részt a választáson.

Hódmezővásárhelyen szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×