eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

MSZP: a kormány családbarát intézkedései mélyítik a szegénységet

Az MSZP szerint az Orbán-kormány az általa meghirdetett családbarát politikával szemben a szegénységet és a kilátástalanságot erősítette elmúlt két évi kormányzása alatt, a megváltoztatott rendeletek, intézkedések mára az emberek létbiztonságát veszélyeztetik.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja vasárnap, Narancshámozó címmel az MSZP székházában tartott sajtóreggelin a gyermeknapra utalva azt mondta: jelenleg négymillió ember él a létminimum alatt, és ezen belül drasztikus méreteket öltött a gyermekszegénység, ezért pártja elkötelezett ennek felszámolásában.

Álláspontja szerint a társadalmi rétegek elszegényedését többek között az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó és a 27 százalékos áfa bevezetése, a benzin árának elszabadulása, a közmunkaprogram és a segélyezés idejének és összegének csökkentése, valamint a tankötelezettségi korhatár leszállítása idézte elő, ezért arra hívják fel a kormány figyelmét, hogy nagyon rossz irányban haladnak.

A szocialista politikus azt mondta: létbiztonságra, kiszámíthatóságra és stabilitásra van szükség, hogy az emberek az állam legnagyobb kincsét, gyermeket tudjanak vállalni, ugyanis ma a 30 éves nők fele, illetve a 30 év felettiek negyede gyermektelen.

Bangóné Borbély Ildikó megjegyezte, a családi pótlék összegét utoljára 2008-ban az MSZP vezette kormány emelte, a jelenlegi kormány pedig e támogatás egy részét Erzsébet-utalványban akarja kifizetni, amit a szocialista politikus "bűncselekménynek" nevezett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ebből a támogatásból sok család nem csak ruhát és élelmet vesz, de fizeti a rezsit, a tandíjat, a gyermek iskolai étkeztetését. Szerinte a kormány a megváltoztatott rendszerrel olyan problémát indít el, amit nem lehet kezelni.

Demeter Márta, az MSZP elnökségi tagja felháborítónak nevezte, hogy az Orbán-kormány elfordul a fiataloktól, ugyanis 16 évre szállította le a tankötelezettséget, miközben a 15-24 éves korosztályban a legnagyobb a munkanélküliség. Hozzátette, sok ezren idén nem tudtak bekerülni a felsőoktatásba, mert drasztikusan csökkentették az államilag finanszírozott keretszámot, ezért sokan külföldre menekülnek, vagy alkalmi, képzettségi szintjük alatti munkából próbálnak megélhetést keresni, miközben megszerzett szaktudásuk kopik, így munkaerő-piaci esélyük is csökken.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×