eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

2014-re térhet vissza a válság előtti szintre a turizmus

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint 2014-re térhet vissza az ágazat a válság előtti szintre. Horváth Gergely elmondta: rekordév lehet az idei a forgalombővülés szempontjából, de a vendégéjszakák számában hosszú távon további növekedés szükséges.

Hozzátette: Európában és a világon azzal számolnak a szakemberek, hogy fennmarad a növekedés.

Az ENSZ turisztikai világszervezetének előrejelzése szerint az idén először egymilliárd ember utazik majd a tavalyi 980 millió után. Hangsúlyozta: a márkaépítés szempontjából és a kongresszusi turizmus területén is szemléletváltás történt, elindult az első nemzetközi kampány és ezzel az ország kikerült erre a piacra is.

Szólt arról is, hogy a magyar turisták évente 380 milliárd forintot költenek el külföldön, míg itthon mintegy 240 milliárd forintot fordítanak utazásra, pihenésre.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×