eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megmenekül a végrehajtástól a Magyar Nemzeti Galéria

Befejeződhet a Magyar Nemzeti Galériával szemben indított jelenlegi végrehajtási eljárás, mivel az intézmény fizet az intézkedést kezdeményező beszállítójának - tudta meg az InfoRádió a galéria megbízott főigazgatójától. Az intézmény azonban ezen a 20 milliós tartozásán felül csaknem 200 millió forintnyi lejárt tartozást halmozott föl, nagy részét Csák Ferenc korábbi főigazgató működése alatt.

Néhány napon belül kiegyenlítheti a Magyar Nemzeti Galéria 20 millió forintos tartozását a vele szemben végrehajtást kezdeményező beszállítójának - mondta az InfoRádiónak Szűcs György, az intézmény megbízott főigazgatója.

A Népszava még múlt hónapban írta meg, hogy végrehajtók jártak a Magyar Nemzeti Galériában, mert az intézmény egyik beszállítója megelégelte, hogy hiába várja két éve 20 millió forintjának kifizetését.

Ez azonban csupán töredéke a galéria teljes adósságának - ismerte le Szűcs György.

Az intézmény, melynek vezetéséről december végével mondott le Csák Ferenc, a korábbi szocialista kormány volt kulturális államtitkára, jelentős tartozással kezdte meg a 2012-es évet, és azóta hónapról-hónapra halmozza a tartozását. Az előző vezetés által felhalmozott veszteségek ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelenleg is vizsgálatot folytat. A hiány létrejöttét a megbízott főigazgató a recesszióval magyarázta, illetve azt mondta, hogy a Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeumba való beolvasztásának terve távol tartotta a szponzorokat. (Az intézmények tavaly ősszel eldöntött összevonását a kormány éppen az előző vezetés által felhalmozott, akkor mintegy 150 milliós nagyságrendűre becsült mértékű korábbi gazdálkodási hiány okainak feltárása miatt  áprilisról júliusra halasztotta).

A mostani végrehajtásban érintett beszállító közel két éve esedékes 20 millió forintját a galéria őszi támogatásának terhére fizetik ki, de ez csupán halasztja a probléma kezelését. A Nemzeti Galéria korábbi gazdálkodási veszteségét az idei működés terhére fizetik ki. Azt ugyanis Szűcs György is elismerte, hogy igyekezeteik ellenére elképzelhető, hogy az intézmény más hitelezői is végrehajtást kezdeményezzenek.

Az azonban a főigazgató szerint biztos, hogy a nemzeti vagyont képező több százmillió forintos Munkácsy-, Csontváry- vagy Szinyei festményeket ebben az esetben sem foglalhatnának le a végrehajtók a Nemzeti Galéria tartozásai miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×