eur:
394.35
usd:
369.99
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Pattanásig feszült a helyzet Hejőszalontán

A Fidesz a gazdagok, az MSZP pedig a cigányok pártja, a dolgozó magyar embereket csak a Jobbik képviseli - jelentette ki a párt Borsod megyei elnöke a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Egyed Zsolt ezúttal a hétvégi, hejőszalontai események apropóján beszélt az úgynevezett cigánybűnözésről.

Tovább üti a már amúgy is forró hejőszalontai vasat a Jobbik. Mielőtt azonban ismertetjük, hogyan látta a településen történteket Egyed Zsolt országgyűlési képviselő, a párt Borsod megyei elnöke, egy rövid összefoglaló a tényekről.

Hejőszalontán őrizetbe vett a rendőrség két fiatal férfit és egy nőt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy március 22-én megölték egy ötven éves asszonyt, akinek a házában laktak - közölte a Magyar Távirati Irodával Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség az adatvédelmi törvény értelmében nem bocsátkozott feltételezésekbe az elkövetők etnikai hovatartozásáról. A Jobbik viszont azonnal bejelentette, hogy a gyilkosok cigányok, és a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonló öltözetet viselő szimpatizánsaival együtt szombaton demonstrációt tartott a településen. A rendezvény szónokai "a cigányokhoz köthető terrorról" beszéltek. A kormánytól rendteremtést követeltek, a rendőrségtől pedig azt, hogy vezessen statisztikát a bűnözők etnikai hovatartozásáról.

Ezzel egy időben az LMP és az Amnesty International aktivistái élőláncot vontak Hejőszalonta cigányoklakta házai köré. "A kormány Gyöngyöspata után még egyszer nem hagyhatja cserben a rá bízott ország egyetlen négyzetcentiméterét sem" - írta közleményében az LMP. A párt szolidaritását fejezte ki a helyi roma közösséggel, amelyet a Jobbik bűnbakként kezel, és erődemonstrációval akar megfélemlíteni.

Ezt a szembenállást erősítette tovább hétfőn a Jobbik Borsod megyei elnöke. Egyed Zsolt országgyűlési képviselő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón azt állította, hogy a szombati jobbikos hejőszalontai demonstráció egyik résztvevőjét, a meggyilkolt asszony barátnőjét vasárnap megverték a cigányok a saját lakásában. Az ellenzéki politikus úgy tudja, hogy a március 22-i gyilkosságot azért követték el a gyanúsítottak, mert az asszony követelte tőlük az albérleti díjat.

Egyed Zsolt - állításának forrását elhallgatva - közölte, hogy Borsod megyében az "ilyen" bűncselekmények elkövetőinek 95 százaléka cigány. Szerinte az LMP és az Amnesty International aktivistái "pálinkával és étellel" mentek ki a cigányokhoz, és ezzel nyíltan kiálltak a gyilkosok mellett. Õ is ott volt a helyszínen, és mostani beszámolója szerint azt javasolta "a civileknek", hogy az élőlánc szoros legyen, mert az ott lakók addig sem tudnak lopni és gyilkolni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Jobbik tagjai még soha senkit nem bántottak, de párt mindig ott lesz, ahol bántódás ér egy magyar embert és demonstrálni fog a "cigánybűnözés" ellen.

Egyed Zsolt szerint semmi sem lett a kormány által ígért rendteremtésből. Kelet-Magyarországon a 24. órában vagyunk, az emberek sötétedés után már nem mernek kimenni az utcára, és azért kérnek mindenhonnan segítséget, mert az állam nem védi meg őket - tette hozzá. A Fidesz a gazdagok, az MSZP pedig a cigányok pártja, egyedül a Jobbik képviseli a dolgozó magyar embereket - jelentette ki a képviselő. A vidéki közbiztonság állapota máshogyan néz ki egy budapesti, belvárosi liberális jogvédő szemszögéből, mint annak számára, aki ott éli a mindennapjait - üzente a politikus az LMP-nek és az Amnesty International aktivistáinak.

Nem az történt - és nem úgy

A rendőrség és a hejőszalontai polgármester szerint nem az történt, és nem úgy, ahogyan Egyed Zsolt állítja. Az Indexnek nyilatkozó Dobi Tamás rendőrségi szóvivő szerint a szombati demonstráció vasárnap bántalmazott résztvevője nem a cigányokkal, hanem a szomszédasszonnyal verekedett össze egy korábbi nézeteltérés miatt, de a kihallgatásuk után már "kéz a kézben" indultak haza a tiszaújvárosi rendőrségről, amely mindkettőjüket garázdasággal vádolja.

Szintén az Index szólaltatta meg Anderkó József hejőszalontai polgármestert, aki szerint a Jobbik sikeresen keltett hisztériát a településen, ahol a romák hétfőn nem vitték el az óvodába a gyereküket, mert azt látták, hogy az egyik óvónő részt vett a Jobbik demonstrációján. (Amelynek szervezői egyébként hosszabbító kábel hiányában nem az előre megbeszéltek szerint, a kocsmából vették az áramot, hanem a sportpályáról lopták, ezért az önkormányzat feljelentést tesz ellenük.)

Egyed Zsolt szerint viszont sem a rendőrség, sem a polgármester nem mond igazat, mert mindketten a kormányt szolgálják.

A történet igazi kárvallottjai a hejőszalontaiak: a településen rendőrök járőröznek a nap 24 órájában, mert - és ez a közös nevező mindegyik megszólaló nyilatkozatában - pattanásig feszült a helyzet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×