eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csaknem egymillió válasz érkezett az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében - napi hírösszefoglaló

Csaknem egymillió válasz érkezett az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében. Június végéig kártalanítják a vörösiszap-katasztrófa károsultjait. Líbiában több városnál is folytatódtak az összecsapások a kormányerők és a felkelők között

Mintegy 917 ezer válasz érkezett a kiküldött kérdőívekre az új alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében. A folyamatot koordináló testület vezetője óriási sikernek nevezte, hogy ennek a nagy nemzeti vállalkozásnak a keretében a polgárok mintegy 11 százaléka véleményt nyilvánított. Az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultáció részletes eredményét ismertetve Szájer József elmondta: a válaszolók 91 százaléka támogatta, hogy az új alaptörvény a jogok mellett az állampolgári kötelezettségeket is tartalmazza. Kiemelkedő volt az egyetértő válaszok száma az állam mindenkori eladósodásának korlátozásával kapcsolatban is, ugyanakkor határozott, 74 százalékos volt az elutasítása a gyermekek után járó szavazati jognak. Közben a szocialista Lendvai Ildikó úgy nyilatkozott: a kormánypártok alkotmánytervezete szűkíti az állampolgárok jogait, jogorvoslati lehetőségeit, és a jelenleginél kevesebb ellátást biztosítana számukra. Szerinte az alaptörvénynek nemcsak a politikáról, a történelmi jelképekről, hanem az emberek mindennapi életéről is szólnia kellene. Az Országgyűlésben hétfőn fejeződik be az alkotmány-javaslat részletes vitája. A tervek szerint az új alaptörvényt április 18-án fogadják el, és az államfő egy héttel később, 25-én írja alá.

Megkapja a kártalanítását június végéig a vörösiszap-katasztrófa minden károsultja - közölte Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos. A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A kizúduló körülbelül egymillió köbméternyi vörösiszap percek alatt elöntötte Devecser, Kolontár, és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit, tíz ember meghalt, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi kárt több tízmilliárd forintra becsülik.

Valószínűleg fulladás okozhatta egy négyéves kislány halálát Tiszadobon. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos igazgatója közölte: a gyermek rosszullétéről a családtagok értesítették a mentőket, kiérkezésükig a szülök telefonon keresztül kaptak segítséget a gyermek újraélesztéséhez. Hozzátette: a helyszínre esetkocsi és mentőhelikopter is érkezett, de már nem tudták megmenteni a kislány életét. Az esetet a rendőrség is vizsgálja.

Líbiában több városnál is folytatódtak az összecsapások a kormányerők és a felkelők között. Az olajtárlói miatt kulcsfontosságú Bregánál már egy hete dúlnak heves harcok; a város többször is gazdát cserélt, de jelenleg nem egyértelmű, hol húzódik a frontvonal a körzetben. Folytatódott a nyugati Miszráta ostroma is; a települést nehéztüzérséggel lőtték. A főváros környéki harci helyzetről érkező beszámolók alapján a hadsereg tüzérsége először vette tűz alá a Tripolitól délnyugatra lévő hegyvidékes térséget.

Szíriában a volt mezőgazdasági minisztert bízta meg az elnök a kormányalakítással. A 11 éve hatalmon lévő Bassár el-Asszad múlt kedden menesztette kabinetjét, miután március közepén több városban nagy kormányellenes tüntetések voltak, amelyeket a biztonsági erők vérbe fojtottak. Közben Damaszkuszban eltemettek nyolc megölt tüntetőt; a több ezer fős tömeg a nemzeti lobogókkal letakart koporsókat kísérve szabadságot követelt.

Jemen fővárosában az elnök távozását követelő tüntetők közé lőttek a rendőrök. A tiltakozók ellen könnygázt és gumibotokat is bevetettek; egy ember meghalt, több százan megsebesültek. Az ellenzéki tüntetők január vége óta követelik az államfő távozását, és a tiltakozás felerősödött március 18-a óta, amikor az elnök híveinek tulajdonított támadásokban 52 ember halt meg. Az ellenzék felszólította Ali Abdalláh Száleh elnököt, hogy adja át hatalmát a helyettesének, akivel az átmeneti állapotról tárgyalnának Jemenben.

Újabb erőszakos tüntetések voltak Afganisztánban az egyesült államokbeli Korán-égetés miatt. Hamid Karzai államfő felszólította az amerikai kongresszust, hogy ítélje el a vallásgyalázó cselekedetet. Afganisztánban már harmadik napja tartanak a halálos áldozatokat is követelő zavargások. Pénteken afgán tüntetők megrohanták a Mazari-Sarífban lévő ENSZ-képviseletet, és legalább 12 embert megöltek, köztük a világszervezet hét külföldi alkalmazottját. A tiltakozó hullámot az váltotta ki, hogy az amerikai Terry Jones lelkipásztor két héttel ezelőtt Korán-égetést rendezett az Egyesült Államokban.

Japánban még nem tudta lezárni a fukusimai atomerőművet üzemeltető cég a 2-es számú reaktor egyik kábelcsatornáján keletkezett, mintegy 20 centiméter széles rést. A vállalat közlése szerint a lyukon sugárszennyezett víz ömlik a tengerbe. Az erőmű másik 5 reaktorában nincs szivárgás. A létesítmény térségében kialakított veszélyzónába továbbra sem térhetnek vissza a lakosok.

Londonban elkészült az olimpiai falu első épülete. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik vezetője azt mondta a helyszínbejáráson, hogy az év végéig további tíz épületet húznak fel. A sportolóknak és edzőiknek otthont adó épületek zöldövezetben, a versenyek közvetlen közelében helyezkednek el. A brit főváros jövő nyáron lesz az ötkarikás játékok házigazdája.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×