eur:
394.35
usd:
369.99
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Hoffmann Rózsa elmondta, mikorra lehet kész az új közoktatási törvény

A kormány májusban tárgyal az új közoktatási törvényről, és nagy biztonsággal állítható, hogy azt még a nyári szünet előtt elfogadja a parlament - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára pénteken Zánkán, az Országos Diákparlament megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón.

A felsőoktatási törvénnyel "egy kicsit előrébb vagyunk", az már néhány héttel korábban a kormány, illetve a parlament elé kerülhet - tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott: szakmai kérdésekben mi "nem óhajtunk egyetértési jogot adni a diákoknak". Közlése szerint vélemény-nyilvánítási, javaslattételi joguk megmarad, sőt a pedagógusoknak azt kötelező lesz kikérniük. Annak azonban elejét akarjuk venni, hogy "csintalan gyerekek csintalanságból megakadályozzanak egy olyan házirendet, amely a szorgalmas munkát akarja előtérbe hozni a korábbi, esetleg a lustaságot megengedővel szemben" - fogalmazott az oktatási államtitkár.

Hoffmann Rózsa szerint vége annak a világnak is, hogy egy rendbontó gyerek terrorizálhasson egy tanórát. Ha ezt mégis megteszi, akkor a pedagógusnak nem csak kötelessége, de joga is van ez ellen fellépni és fegyelmezni, s ha kell büntetni - szögezte le. A büntetés csak a "sor végén jöhet" - jegyezte meg, hozzátéve: viszont a gyermeket az óráról ki lehet kísértetni.

Az államtitkár a diákparlament fórumán - 365 középiskolás előtt - többek között azt hangsúlyozta, hogy az egyén érdeke vagy szándéka nem írhatja felül a közösségét, egy tanuló nem akadályozhatja meg azt, hogy a többiek haladhassanak a tanulásban. Szerinte ez lényeges különbség a korábbi felfogással és "politikai kommunikációval" szemben, amely "mindig hibáztatta és kárhoztatta azt a tanárt, aki megpróbált rendet teremteni".

Hoffmann Rózsa utalt arra, hogy pedagógus kollégáinak mindig azt fogalmazza meg, "merjenek a sarkukra állni az értékek védelmében". Az államtitkár szerint "óriási jelentősége" van például annak, hogy az alsó tagozaton eltörölték azt, miszerint korábban nem lehetett évet ismételtetni. Ez ugyanis azt jelentette, hogy aki a munkáját nem végzi el, annak nincs következménye, azaz nem kell a kötelességet teljesíteni.

Az oktatási vezető szerint egy gimnazistának napi 2-3 órát otthon is tanulnia kell, különben nem lesz versenyképes tudása. Rámutatott: a főiskolákon, egyetemeken a végzősök 40 százaléka nem kapja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. Hoffmann Rózsa szerint 2015-től ahhoz, hogy egyetemre mehessen valaki, szüksége lesz legalább egy középfokú nyelvvizsgára.

Közölte azt is, hogy három-négy év múlva az érettségi előfeltétele lesz majd valamilyen közösségi munka elvégzése. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden érettségire készülő fiatalnak a középiskolás évei alatt valamikor és összességében "ötven óra közösségi munkát kell végeznie"; tenni valamit másokért, ellenszolgáltatás nélkül.

Mihalovics Péter (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, az Új Nemzedék Jövőjéért miniszteri biztos elmondta: év végére elkészül és a kormány elé kerül az Új Nemzedék Program. Hangsúlyozta: a nyarat követően minden nagyobb településre elmennek, konzultálnak az ifjúsági referensekkel, civil szervezetekkel, pedagógusokkal a fiatalok helyzetéről majd a tapasztalatokat "egybegyúrva" a kormány elé terjeszthetik az új stratégiai programot.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×