eur:
393.58
usd:
368.52
bux:
66093.96
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Andor László: Összefogásra ösztönzi az unió tagállamait a pénzügyi pánik

Az Európai Unióban konszenzus van arról, hogy a tagállamok közötti szorosabb gazdaságpolitikai koordinációt januártól életbe kell léptetni - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a külképviselet-vezetők keddi értekezletén.

Az Európai Bizottság magyar tagja elmondta: a görögországi válság és az annak nyomán kialakult pénzügyi pánik után a tagállamok eltökélték, hogy megerősítik a fiskális és gazdaságpolitikai együttműködést.

Hozzátette: ez már csak azért is szükségessé vált, mert a közelmúltig tisztázatlan volt, hogy ha az egyik tagállamot államcsőd fenyegeti, a többiek mentőövet dobnak-e, és ha igen, milyen szerep jut ebben az Európai Uniónak és milyen a Nemzetközi Valutaalapnak.

Bizottsági munkáját ismertetve Andor László a nagykövetek előtt elmondta: övé a harmadik legnagyobb összeget újraelosztó portfólió, és csak az Európai Szociális Alapból 2013-ig évente tízmillió munkanélküli, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő európai polgár kap közvetlen támogatást.

Előadásában a biztos rámutatott, hogy a júniusban elfogadott, Európa 2020 foglalkoztatáspolitikai stratégia kidolgozása rendkívül nehéz időszakban történt. Példaként említette, hogy az átlagosan 10 százalék körüli munkanélküliség a két éve tartó válság miatt még az idén is növekszik Európában, Spanyolországban és a balti államokban megközelíti vagy meghaladja a 20 százalékot.

A stratégia saját szakterületét érintő céljaira kitérve emlékeztetett: az Európai Unió tíz év alatt 75 százalékra emelné a jelenleg 69 százalékos foglalkoztatási rátát, valamint legalább 20 millióval csökkentené a szegénység és a kirekesztés által fenyegetett európaiak számát.

Szent-Iványi István ljubljanai nagykövet kérdésére Andor László úgy felelt: az Európai Parlament hosszú ideje sürgeti egy európai roma stratégia kialakítását, és a franciaországi események után ez ősszel újra a napirendre kerülhet. Mint mondta, a fő kérdés az, hogy a romák felzárkózását segítő forrásokat hogyan tudják hatékonyabban elkölteni, és szerinte kétségtelen, hogy "az Európai Uniónak fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy eddig".

Franciaország a közelmúltban megszigorította a Romániából és Bulgáriából érkező romákkal kapcsolatos politikáját, július végétől két hét leforgása alatt mintegy 1000 romát hazatelepített. A hazatérő felnőttek egy része 300 eurós segélyt kapott a francia államtól.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Mutatunk egy részvényt, amivel meg lehet játszani a következő Nagy Bummot

Mutatunk egy részvényt, amivel meg lehet játszani a következő Nagy Bummot

Ha igazán izgalmas tőzsdei befektetéseket keresünk, akkor néha érdemes lehet kitágítani a fókuszunkat a megszokott „állampapír-OTP-nagy amerikai cégek" nexusából, és akár egészen távoli országok részvénypiacain is körülnézni. Elemzésünkben pontosan erre teszünk kísérletet, egy olyan ország egyik legizgalmasabb iparágából szemezgetünk, amely számos elemző várakozása alapján óriási növekedés és gazdasági fejlődés előtt áll.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×