eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Kódexezne az MSZP a választásokon, a többiek köszönik nem kérik

Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra - közölte Szanyi Tibor, a párt kampányfőnöke. A parlamenti pártok közül a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elveti, az LMP pedig több ponton módosítaná a kódexet.

Szanyi Tibor, a szocialisták kampányfőnöke kedden jelentette be, hogy tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra. A politikus az InfoRádiónak elmondta: a kódexben többek között az szerepelne, hogy a jelöltek saját programjuk megismertetésével foglalkozzanak, de pedig az ellenfelek lejáratásával. Szó van benne arról is, hogyan lehet kiküszöbölni a kopogtatócédulák gyűjtésével járó anomáliákat - tett hozzá.

A kódex garantálná az október 3-i választás tisztaságát, szabályosságát, biztosítaná a részt vevő pártok, szervezetek, jelöltek etikus magatartását, egyben kizárná a tisztességtelen, ok nélkül személyeskedő és becsületsértő módszerek alkalmazását.

Szanyi Tibor csütörtökre hívta meg a képviselői irodaházba a parlamenti pártokat és az önkormányzati választáson induló jelölőszervezeteket, hogy írják alá a kódexet. Ezen viszont a parlamenti pártok közül - a kezdeményezőn kívül - minden valószínűség szerint csak az LMP vesz részt, a többiek ugyanis elvetik a szocialisták javaslatát.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, kampányfőnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, pártja egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben. Mint mondta, van valami diszkrét bája annak, hogy Hagyó Miklós, Hunvald György és "más, egészen kiváló önkormányzati szakemberek pártja" áll elő etikai kódexszel.

A Fidesz etikusan, jogszerűen, szabályosan fog kampányolni, ahogyan eddig is tette - közölte a politikus.
A kereszténydemokraták szintén úgy látják, sajátos bája van annak, hogy az MSZP etikai kódexet kezdeményez. Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője az MTI-vel azt közölte, pártja mindig igyekezett betartani a játékszabályokat; majd hozzátette, javasolják, tegyen így az MSZP is.

A Jobbik hiteltelen, olcsó kampányfogásnak tartja Szanyi Tibor előzetes egyeztetések nélkül bejelentett kezdeményezését egy pártok közötti választási etikai kódex bevezetéséről - nyilatkozta az MTI-nek Szabó Gábor. A Jobbik pártigazgatója elmondta, nagy meglepetéssel fogadták a szocialisták felvetését, amely "kicsit olyan, mintha a farkas vegetáriánus étrendre szólítaná fel az erdő lakóit".

Eszembe sem jut, hogy a Jobbik bármilyen demokratikus megközelítésben érdekelt lehet, ezért magasról teszek a Jobbik véleményére - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor.

Az LMP ugyan részt vesz a csütörtökre meghirdetett egyeztetésen, de három ponton módosítaná a Szanyi Tibor által javasolt etikai kódexet. Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke szerint betarthatatlan az a javaslat, hogy a pártok "ne vádolják egymást bűncselekményekkel".

A politikus emellett bevetetné az etikai kódexbe, hogy a pártok ne éljenek vissza az erőfölényükkel, és ne gyűjtsenek indokolatlanul sok ajánlószelvényt. Harmadik pontként pedig azt javasolja, hogy a jelölőszervezetek tartózkodjanak a "voksturizmustól". Karácsony Gergely úgy látja, ha elfogadják ezeket a javaslataikat, akkor akár alá is írnák az etikai kódexet. Szanyi Tibor az InfoRádiónak azt mondta, megfontolandónak tartja az LMP javaslatait.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×