eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Tarkón vágta az ellene fegyelmit folytató bizottság vezetőjét a csörögi polgármester?

Megütötte a helyi képviselő-testület egyik tagját a Pest megyei Csörögön a település felfüggesztett polgármestere. A fegyelmi eljárást lefolytató bizottság elnökeként is tevékenykedő sértett elmondta, hogy feljelentést tett a rendőrségen; a polgármester egyelőre elérhetetlen.

Jakab Helga (Fidesz) az eset előzményeit felidézve elmondta, hogy a csörögi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén - a 160 millió forint összköltségű óvodaépítés körüli visszásságokban valószínűsíthető szerepe miatt - fegyelmi eljárást kezdeményezett Hegedűsné Kripák Ildikó (független) polgármester ellen, egyúttal az eljárás lefolytatásának idejére felmentette őt a munkavégzés alól.

A vizsgálat elvégzését egy szintén kedden létrehozott, Jakab Helga vezette bizottságnak adta feladatul a testület.

Arra a kérdésére, hogy mivel "vádolják" a polgármestert, a képviselő úgy fogalmazott: a község vezetője egyúttal a beruházás felelőse is, ennek ellenére műszaki és anyagi jellegű beszámolási kötelezettségének sorozatosan nem tett eleget. Esetenkénti tájékoztatása nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy vajon miért csúszik az óvoda szeptemberre tervezett átadása, így mindenképp indokoltnak látták a képviselők az alaposabb, az esetleges személyi felelősségre is kiterjedő vizsgálatot.

A képviselő elmondta azt is, hogy péntek délelőtt 11 óra körül a polgármesteri hivatal mellett elhaladva észrevette, hogy a polgármester az épületben tartózkodik, ezért bement, s távozásra szólította fel, mondván: felfüggesztett vezetőként semmi keresnivalója ott. Elmondása szerint Hegedűsné egy előzetesen összeszedett iratköteggel a hóna alatt lefelé indult a lépcsőn, amikor a mellette haladó Jakab Helgát hirtelen megütötte.

Bal kézzel, tenyérrel, dühből vágott tarkón, olyan erővel, hogy azóta is szédülök, az orvos szerint a látásommal is lett valami baj - ecsetelte a részleteket a képviselő, aki szerint a verést két gyermeke is látta, de más szemtanúk is vannak. A képviselő megjegyezte: régóta rossz viszonyban van a polgármesterrel, miután mindketten indultak (s most is indulnak) a polgármesteri székért. Mivel számított a konfliktusra, a zsebében lévő magnón rögzítette a pénteki perpatvart, később látleletet vetetett és feljelentést is tett.

Hegedűsné Kripák Ildikó péntek délelőtt fél tizenkettőkor egy e-mailt juttatott el az MTI-hez, melyben egyebek mellett azt írta: az ellene indított eljárás szabálytalan és alaptalan, ő maga a közelgő választásokkal összefüggő koncepciós per áldozata.

Az óvoda beruházásban közreműködő érintettekkel együtt jogi útra kívánja terelni az ügyet - fűzte hozzá. Mivel az állítólagos verésre nem tér ki a levél, az MTI szerette volna erről is megkérdezni a polgármestert, de többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült. Telefonját nem vette fel, s az üzenetekre sem reagált.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×