eur:
394.58
usd:
365.17
bux:
65528.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Két hét múlva postázzák az értesítőket az önkormányzati választásra

Az önkormányzatok két hét múlva hétfőn kezdik postázni az értesítőket és ajánlószelvényeket az október 3-án tartandó önkormányzati választásokra; ekkor indul el a "verseny" az ajánlásokért.

A személyre szóló, a választás időpontját és helyét (és a személyes adatokat is) tartalmazó értesítőt, és az ajánlószelvényeket a választópolgárok egy borítékban kapják majd meg augusztus 16-a és 19-e között. (Augusztus 20-a állami ünnep, így az önkormányzatoknak most a korábbi öt helyett négy nap alatt kell végezniük a kiküldéssel.)

Az értesítők és ajánlószelvények kézbesítésével a helyi választási irodák megbízhatják a postát, vagy a polgármesteri hivatal munkatársait, de jelölőszervezet vezetője vagy tagja nem bízható meg ezzel a feladattal.

A szelvényekért versengő jelölő szervezetek és a jelöltek megbízottai, ahogy korábban is, várhatóan már az első napokban megkezdik az ajánlószelvények "begyűjtését".

A gyűjtésben résztvevőknek azonban most nehezebb dolguk lesz, mint az elmúlt 20 évben bármikor, mert a nemrég elfogadott új jogszabályok a megyei közgyűlés tagjainak és a főpolgármester jelölése esetében lényegesen több érvényes ajánláshoz kötik a jelöltek indulását, mint a korábbi választásokon.

Így ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelölt lehessen, tehát elindulhasson a megmérettetésen, a budapesti választópolgárok 2 százalékának ajánlását kell, hogy megszerezze. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer fővárosi választó ajánlására van szükség, míg korábban elegendő volt ennek a negyede is. (A korábbi szabályozás még csak fél százalékot írt elő.)

A megyei önkormányzati képviselőket megyei listán választják a választópolgárok, listát az a jelölőszervezet állíthat, amely a választókerület választópolgárai 1 százalékának ajánlását összegyűjtötte, korábban mindössze a választók 0,3 százalékának ajánlására volt ehhez szükség.

A választópolgárok a borítékban - attól függően, hol élnek - legfeljebb három ajánlószelvényt kapnak. Tízezernél kisebb illetve tízezernél több lakosú településen voksolók az egyiken a polgármester személyére, a másikon az önkormányzati képviselő, a harmadikon a megyei listára tehetnek ajánlást. A megyei jogú városokban lakók azonban csak két ajánlószelvényt kapnak: ezeken a polgármester személyére és az önkormányzati képviselő személyére tehetnek ajánlást. A fővárosiak három szavazólapot kapnak: az egyiken polgármestert ajánlhatnak, a másikon a képviselő-testület egy tagját és a harmadikon főpolgármestert ajánlhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×