eur:
395.77
usd:
372.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Visszavetette a válság a baleset-biztosítási piacot - lapszemle

A Népszabadság szerint visszavetette a válság a baleset-biztosítási piacot, tavaly csökkent a szerződések száma és a biztosítók ebből származó díjbevétele.

Baleset-biztosítást jellemzően kiegészítő módozatként, valamely más termék mellé kötnek az ügyfelek, pedig az önálló biztosítások általában rugalmasabbak és több mindenre nyújtanak fedezetet - írja a lap.

A Magyar Nemzetben arról olvashatunk, hogy több tíz millió forintért adhattak szükségtelennek tűnő tanácsokat a zuglói önkormányzatnak olyan cégek, amelyek vezetői közeli kapcsolatot ápolnak Tóth Csabával, az MSZP XIV. kerületi országgyűlésiképviselő-jelöltjével. A Hagyó Miklós bukott főpolgármester-helyettes emberének tartott Tóth Csaba azt állítja: nem volt szerepe a szerződések tető alá hozásában.

Az index.hu szerint Morvai egymillió forintért végzett szakértői munkát a Medgyessy-kormánynak. A Medgyessy-kormány 2003-ban a Fidesz parlamenti kérdésére hozta nyilvánosságra, hogy közel egymillió forintért szerződött Morvai Krisztinával. A Jobbik mostani államfőjelöltje akkoriban az Esélyegyenlőségi Kormányhivataltól kapott megbízást, hogy külsős szakértőjeként dolgozott a családon belüli erőszak elleni kampányban.

Újabb szűk esztendő következhet a jachtpiacon - írja a Napi Gazdaság. A válság nyomán drasztikusan, bizonyos szegmensekben 80 százalékkal zsugorodott a jachtok forgalma. A hajók ára stagnált, az átlagos 8 méteres hajó 15, míg egy 15 méteres 30-40 millió forintba kerül.

A Világgazdaság szerint hiába sokkal olcsóbb a földgáz Nyugat-Európában, mint Magyarországon, importunknak szigorú korlátot szab nyugat felőli gázvezetékünk, a HAG szűkös kapacitása. Korlátot, azaz részrehajlást sejt a kapacitásokat kiosztó FGSZ Földgázszállítónál is azon gázkereskedők némelyike, amelyeknek nem jutott a július 1-jén induló gázévre szóló importlehetőségből. Pedig - ahogy azt a lap megtudta - az FGSZ által állítólag kedvezményezett cégnek nem vagy alig jutott behozatali lehetőség.

Mennyi lesz az OTP profitja? - teszi fel a kérdést a portfolio.hu. Idén és 2011-ben az OTP részvények árfolyamát követő elemzők 30, illetve 40 százalékkal várnak magasabb profitot a banktól, mint egy évvel ezelőtt, a válság legsötétebb napjaiban. Az Egisszel és a Telekommal kapcsolatos várakozások csökkentek, a MOL-ról és a Richterről alkotott kép azonban nem változott érdemben az elmúlt három hónap alatt.

A penzcentrum.hu húsvéti vásárlási tanácsokat ad. A magyar vásárlók kimondottan kedvelik a húsvéti sonkát, tavaly március-áprilisban közel ötmilliárd forintot költöttünk ilyen termékre. Szakértők azt tanácsolják, hogy olyan gyártótól vásároljunk sonkát, akiben eddig nem csalódtunk. Emellett óva intenek a 600 forintos készítményektől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×