eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csepeli kettős gyilkosság: a nyomozóknál a feljelentés másolata

A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet a bűncselekmény egyik áldozata akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét, Takács Józsefet és Papp Lászlót. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről.

A rendőrség honlapján szombaton megjelent közlemény szerint a kettős emberöléssel összefüggésben a BRFK két büntetőeljárást is folytat: emberölés bűntett miatt nyomoz K. Tamással és D. Gáborral szemben (előzetes letartóztatásuk mellett), továbbá sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt folytat eljárást, melynek során gyanúsítottként hallgatták ki D. Gábort és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.

Mint írták, az emberölés miatt indult eljárás során a nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy vagyon elleni bűncselekmények is történhettek a csepeli iskolában, amelyek az emberölés motivációjaként is szolgálhattak. A gazdaságvédelmi nyomozók ezért a gyilkosság utáni napokban házkutatást tartottak az iskolában és több tanút hallgattak ki, akik ismertették a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban felmerült gyanújukat.

A rendőrség kitért arra: az utóbbi időben nyilvánosságra került, hogy Takács József feljelentést készült tenni a gyilkosság napján. Ez nem történt meg, noha dokumentálható módon aznap járt a Csepeli Rendőrkapitányságon. Az emberölés után néhány nappal a tanúként meghallgatottak egyike átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, melyet Takács József akart eljuttatni a csepeli kapitányságra.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, s milyen kapcsolata volt az emberölés gyanúsítottjával.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×