eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Békesi: Három dolog, ami nélkül esély sincs visszaszorítani a korrupciót

A magyarországi gazdasági szabályozási környezet kedvez a korrupció terjedésének - véli Békesi László volt pénzügyminiszter. A szakember szerint világos és átlátható szabályozásra, ösztönzésre és következetes szankcionálásra van szükség a korrupció visszaszorításához.

Rossz szabályok, sok joghézag, túlszabályozottság, merev eljárási rendek - ezek mind hozzájárulnak a korrupció terjedéséhez, akárcsak az, hogy továbbra is komoly a versenyt korlátozó, erőfölényükkel visszaélő szervezetek, monopóliumok hatása a gazdaságban, még akkor is, ha ezek törvénytelenek - mondta az InfoRádiónak Békesi László volt pénzügyminiszter a "Korrupt az egész világ? - tények és vélemények" című konferencián.

A túlzott állami szerepvállalás is ez irányba hat: az állami megrendelések megszerzésének igénye erősíti a korrupciós nyomást, éppúgy, mint a magas adók és járulékok. Az állam emellett nagyon sok intézményt működtet és embert foglalkoztat igen alacsony bérért, márpedig a kis fizetés kiegészítésének egyik törvénytelen eszköze a korrupció - tette hozzá a szakember.

Békesi László hangsúlyozta: a magyar gazdasági szabályozási környezet pillanatnyilag kedvez a korrupció terjedésének, az állam szerepének és a közterhek mértékének csökkentése azonban mindenképpen enyhítené ezt a fajta nyomást.

A volt pénzügyminiszter szerint mindeddig nemcsak a szándék hiányzott a szabályozási környezet rendezéséhez. A hatalom megszerzése és megtartása érdekében a politika számára minden ár megfizethető - jelentette ki, hozzáfűzve: a politika egyébként is a korrupció egyik melegágya, elég csak a párt- és kampányfinanszírozásra gondolni.

Békesi László úgy véli, három célnak mindenképpen meg kell valósulnia ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen a korrupció mértékének csökkentésére. Világosabb és pontosabb, a kiskapukat bezáró szabályokra van szükség, az adóterhek mérséklésére, illetve példamutató szankciókra, hogy ne érje meg korrupttá válni vagy másokat korrumpálni.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×