eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Vaskos tartozásokat hagynak örökül a minisztériumok

Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13 minisztérium közül több tárcánál is milliárdos lejárt tartozást halmoztak fel a felügyeletük alá tartozó intézmények, három helyen pedig kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást.

A jelentési kötelezettséget az államháztartásról szóló törvény szabja meg; a parlamenti választások első fordulója előtt 15 nappal kell megjelentetni a dokumentumot. Az Átlátható államháztartás című jelentést minden tárcánál a saját honlapra tettek fel.

A minisztériumok rögzítik többi között, hogy az idén eddig mennyit költöttek el az éves költségvetésükből, és mekkora mértékű kötelezettséget vállaltak még az idei évre. Közlik azt is, hogy a tárcáknál és a felügyeletük alá tartozó intézményeknél a felvehető létszámhoz képest összesen hányan dolgoznak. A minisztériumok többsége az engedélyezett létszámnál kevesebb embert foglalkoztat, van ahol jelzik, hogy ez a tavaly bevezetett létszámstop miatt van így.

A létszámstop nem vonatkozik a rendvédelmi szervekre, ennek ellenére a büntetés-végrehajtásnál 521, a rendőrségnél pedig 1814 álláshely betöltetlen - derül ki a jelentésekből.

A minisztériumoknak arról is nyilatkozniuk kell, hogy folyik-e náluk olyan jogszabály előkészítése, amely többéves pénzügyi kötelezettségvállalást jelent. Ezzel összefüggésben az igazságügyi tárca jelezte, hogy az új, elektronikus anyakönyvi rendszer bevezetése 1,6 milliárd forintba kerül, amit a tervek szerint uniós forrásból finanszíroznának. A földművelésügyi minisztérium tucatnyi olyan, március és május között kihirdetendő rendeletet készít elő, ami a többéves kötelezettségvállalás kategóriájába tartozik, de a jelentés szerint ezekhez megvan a költségvetési fedezet.

A dokumentumokból kiderül, hogy a tárcáknak van-e lejárt - 30 vagy 60 napon túli - tartozása. A földművelésügyi tárca tájékoztatása szerint az intézményei februárban összesen 1,9 milliárd forintnyi tartozást jelentettek az államkincstárnak. Van lejárt tartozása a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek is, de mindkét helyen kincstárnok közreműködésével kezelik ezt - olvasható az igazságügyi minisztérium honapján.

Az oktatási tárca szintén milliárdos lejárt tartozásokat szerepeltet a jelentésében, amelyek 97,6 százaléka a felsőoktatási intézményeknél keletkezett. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetemnek van a legtöbb adóssága, ahol kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást. Másfél milliárdos lejárt tartozást jelzett az intézményeinél a honvédelmi minisztérium.

A jelentések szerint volt több olyan tárca, ahol felmentést kértek a döntési moratórium alól és indítottak közbeszerzési eljárást. A legtöbb ilyen felmentést a közlekedési minisztérium kezdeményezte elsősorban útépítésekhez kapcsolódó feladatok miatt. A külügyi tárca például a miniszteri kabinetiroda vezetőjének két autó beszerzésére kért és kapott felmentést, a minisztérium azonban időközben elállt a vásárlástól.

Az igazságügyi tárca negyven ügyben kért felmentést. Ezek közt van például rendőrségi jármű-, fegyveralkatrész-, illetve az idei formaruha beszerzése.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×