eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Miért nincsenek a rendszerváltásnak hősei?

Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 címmel a kor dokumentumaiból, archív felvételeiből, eddig széles körben nem ismert hanganyagiból összeállított DVD jelent meg. Az MDF korábbi frakcióvezetője, Kónya Imre az InfoRádiónak azt mondta: most már a rendszerváltók sem büszkélkednek akkori teljesítményükkel.

Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese időutazásként ajánlotta a DVD-t. Mint elmondta, a levéltár munkatársaival arra vállalkoztak, hogy a rendszerváltozás 20. évfordulóján a tudományos kutatók, a közép- és felsőoktatásban tanító pedagógusok, diákok, hallgatók elé tárják az idáig alig feltárt levéltári dokumentumokat. Hangsúlyozta: nem kívánnak politikai állásfoglalást megfogalmazni, ők történészek.

A multimédiás anyagon található egy összefoglaló tanulmány az időszak történéseiről, részletes kronológia és névmutató. Emellett mintegy ötezer oldalnyi irat, 272 fénykép, számos amatőr fotó, 70 plakát, 125 hanganyag és közel két órányi filmrészlet segíti az akkori eseményekben való elmélyedést.

Szabó Csaba kiemelte: a DVD-n a hatalom oldaláról mutatják be a történéseket, hogy a hatalom miként reagált a rendszerváltó eseményekre. Meghallgatható egy eddig teljesen ismeretlen interjú, amit Kádár Jánossal a finn tévé készített, amikor lemondott pozíciójáról, illetve utolsó, nyilvánosság előtt elmondott beszéde is. Közzétesznek az MSZMP politikai bizottsági üléseiről hanganyagokat is. A korongra felkerültek BBC és a Szabad Európa Rádió felvételei is az akkori történésekről.

Tölgyessy Péter politikai elemző a korszakot értékelve kiemelte: húsz évvel a rendszerváltozás után Magyarország nem az ünneplés hangulatában van. Az emberek mintegy 80 százaléka gondolja azt, hogy "nagyon elrontottuk ezt a húsz évet". Kifejtette: a magyar társadalom máig nem dolgozta fel miért és hogyan bukott meg az államszocializmus. Nincsenek hősei ennek az időszaknak, nincs olyan ünnepnap, amit ünnepelni lehetne - vélte, hozzátéve: ez hihetetlenül hiányzik.

Az elemző szerint egyértelmű, hogy az 1990 előtti berendezkedést megette a rozsda, egyre biztosabban kiderült, alulmaradt a nyugati berendezkedéshez képest. Hozzátette: azok az országok vannak a legelőrébb, ahol az emberek magukénak érzik az új rendszert, példaként a balti államokat említette.

Fogódzó lehetne a rendszerváltás

A rendszerváltás szinte minden aspektusból megkérdőjeleződött, a folyamat 2010-re szétesett - mondta Tölgyessy Péter. A volt SZDSZ-es képviselő egykori legnagyobb parlamenti riválisa, az MDF-es Kónya Imre az InfoRádiónak azt mondta, egyetért Tölgyessy Péterrel, szerinte most már a rendszerváltók sem büszkélkednek akkori teljesítményükkel.

Az egykori belügyminiszter úgy vélte: szükség lenne rá, hogy az emberek átéljék a rendszerváltozást a maga nagyszerűségében, mert akkor az emberek és a politikai elit a legjobbat hozta ki magából. Megtettek mindent, és az érdem mindenkié - tette hozzá. Az MDF volt politikusa kiemelte: a mai nemzedék számára fogódzó lehetne a rendszerváltás.

Pető Iván, az SZDSZ alapítója szerint az emberek nem racionálisan, hanem érzelmileg, a saját politikai gondolkodásuk szempontjából próbálják értelmezni a rendszerváltást, sokszor ezért nem látják reálisan, hogy milyen kompromisszumok és tények alapján alakult ki a mostani rendszer.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×