eur:
393.84
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ikvai-Szabó (SZDSZ): borzasztó, ha valóban pártkifizető-hely volt a BKV

"Borzasztó, ha valóban pártkifizető-hely volt a BKV" - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának szerdai üléséről távozóban, újságírói kérdésre.

A politikustól azt kérdezték, tudott-e arról, hogy a BKV az SZDSZ és az MSZP közös kifizetőhelye volt. Erre válaszolva fogalmazott úgy: ha ez így történt, arról "szörnyű, lesújtó véleményem van, borzasztó".

Arra a kérdésre, hogy tudott-e erről, azt mondta, csak a keddi és szerdai sajtóhírekben hallotta ezt. "Nem, nem tudtam erről. A nyomozati munka része, hogy itt minden részlet kiderüljön" - szögezte le.

Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese, a közlekedési vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottja a Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjúban többek között arról beszélt, hogy az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött. A Magyar Nemzetnek elmondta, nemcsak a fővárosi, de az országos politikából is érkeztek kérések.

A BKV-ügyeket vizsgáló bizottság azért hívta ismét a testület elé a főpolgármester-helyettest, hogy egy, a meghallgatása óta felmerült kérdésben kérdezhessék. Ikvai-Szabó Imrét a Kormányzati Koordinációs Központtal (KKK), valamint Mesterházy Ernő, a főpolgármester volt politikai tanácsadója szerepével kapcsolatban kérdezték.

A politikus a bizottság előtt megerősítette az általa korábban elmondottakat, ami szerint Mesterházy Ernő nem vezetői, hanem koordinációs feladatokat látott el a KKK-nál, ami 2006 végétől a hivatal szervezeti egységeként működött.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×