eur:
395.13
usd:
371.2
bux:
65167
2024. április 19. péntek Emma

Fegyveres sorozatrablót fogott el a rendőrség

Fegyveres sorozatrablót fogtak el szombaton Budapesten, az előzetes letartóztatásba helyezett férfi a nyomozás jelenlegi adatai szerint három pénzintézetben és két benzinkútnál követett el rablást fegyverével - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A 27 éves férfi a rablások során 16 millió forintot zsákmányolt - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2007. március 27-én éjszaka a III. kerületben egy Bécsi úti benzinkútnál fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat, majd az átadott 230 ezer forinttal elmenekült.

A következő rablást 2008. június 23-án hajnalban egy XIII. kerületi, Népfürdő utcai benzinkútnál követte el, ott 70 ezer forintot zsákmányolt. Tavaly január 28-án délelőtt a XIII. kerületben, egy Váci úti bankfiókban fenyegette meg az alkalmazottakat fegyverével, majd a pénztáros által átadott mintegy 2,5 millió forinttal elmenekült. Április 28-án délután ugyanabban a Váci úti pénzintézetben követett el fegyveres rablást. Az alkalmazottakat a földre fektette, majd a pénztáros által átadott 3,2 millió forinttal elmenekült a helyszínről - olvasható a police.hu oldalon.

A férfi 2009. november 6-án kora délután egy II. kerületi bankfiókot rabolt ki, onnan 10 millió forintot vitt el.

A bűncselekmények során senki nem sérült meg.

A rablót egy óbudai lakóparkban fogták el. A lakásban tartott házkutatás során lefoglalták az elkövetések során viselt ruházatát, valamint a rablásokhoz használt gáz-riasztó fegyvert. A férfi a kihallgatás során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, részletes, feltáró jellegű vallomást tett - írták.

A közlés szerint 2009. január és 2010. március között a BRFK Rablási Osztálya 16 embert fogott el és állított bíróság elé, ők a gyanú szerint összesen 21 pénzintézet ellen követtek el fegyveres rablásokat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×