eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Három súlyos terhelő vallomás Hagyó Miklós ellen

A Népszabadság úgy tudja: már legalább három nagy súlyú terhelő vallomás van a BRFK BKV-ügyekben eljáró nyomozócsoportjának birtokában Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen. Az ügyészség ugyanakkor nem látja kellően megalapozottnak a gyanút ahhoz, hogy kérje az Országgyűléstől a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

A BRFK már javasolta az ügyészségnek Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes mentelmi jogának felfüggesztését a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálásra indult eljárásban. A politikus már felfüggesztette párttagságát és lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról, de országgyűlési mandátumát megtartotta, ezért maradhatott meg a mentelmi joga.

A Népszabadság értesülései szerint a BRFK-nak már legalább három terhelő vallomása van Hagyó Miklós ellen. Az ügyészség ugyanakkor még nem látja kellően megalapozottnak a gyanút, ezért további bizonyítékokat kért a nyomozóktól.

A lap úgy tudja: a döntés hátterében az áll, hogy az ügyészség már nem látja értelmét, hogy kérje az Országgyűléstől a mentelmi jog felfüggesztését. Az országgyűlés ugyanis már nem ülésezik, és Hagyó Miklós mentelmi jogának felfüggesztéséért vélhetően már nem is hívná össze a házelnök.

Az InfoRádió megkereste a Fővárosi Főügyészséget, ott azonban nem nyilatkoztak. Közleményt küldtek; ebben az olvasható, hogy a mentelmi joggal rendelkező személy büntetőügyében a személyre szabott megalapozott gyanú és az azt alátámasztó konkrét bizonyítékok megléte esetén az ügyészség hivatalból eljár. Ebből következően a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos ügyészi döntés meghozatala nem attól függ, hogy "az ügyészség annak látja-e értelmét", avagy sem.

"A mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatban hozandó ügyészi döntés egy közbenső intézkedés - mellyel kapcsolatban a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén az ügyészségnek nincs mérlegelési jogköre -, a mentelmi jog felfüggesztéséről az országgyűlés az összes képviselő 2/3-nak szavazatával jogosult dönteni."

Hagyó Miklós egyébként korábbi nyilatkozataiban többször cáfolta, hogy törvénytelen módon pénzt vett volna át bárkitől. Azt is mondta, hogy minden rá vonatkozó rágalmazó kijelentés valótlan, és bármely a tevékenységét vizsgáló fórum elé tiszta lelkiismerettel áll.

A politikus azonban mégsem ment el a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság ülésére, levélben közölte, hogy nem akar biodíszletként szerepelni; szerinte ugyanis a testület fideszes elnökének egyik tévényilatkozata "megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét".

A Hír Televízió mindeközben arról számolt be, hogy Hagyó Miklós egyre több vagyontárgyától válik meg, néhány hete két fővárosi ingatlanát lánya nevére íratta, cége pedig nemrég egy budai villát értékesített. 68 millió forintot kapott az utóbb említett ház eladásból, de az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×