eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tubes: a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte a HM-et

Új eljárásra kötelezte a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium (HM) építési hatósági osztályát a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán. A civilek teljes sikerként értékelik az ítéletet, a HM más helyszíneket is megvizsgál.

Az LB szerdai ítéletében kimondta: a Fővárosi Bíróság (FB) novemberi, jogerős ítéletének felülvizsgálata során olyan eljárási és anyagi jogszabálysértéseket állapított meg, amelyek egy megismételt elsőfokú bírósági eljárásban nem orvosolhatóak. Ezért az alperes határozatát, az elsőfokú közigazgatási határozatra is kiterjedően, hatályon kívül helyzete, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. (Az FB november 27-i ítéletében jogerősen utasította el azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektumok korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot. Ez ellen kértek felülvizsgálatot.)

Az LB az FB májusban hozott részítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott részét szintén hatályon kívül helyezte.

Az alperest és az alperesi beavatkozókat a bíróság perköltség megfizetésére is kötelezte. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

Az LB ítéletének indokolásában elhangzott: a bíróság a felülvizsgálati kérelmeket alaposnak találta. Jogszabálysértő volt az FB azon részítélete, amellyel magánszemélyeket zárt ki a perből. Ez nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettséget is sértett.

Az LB megállapította, hogy a novemberi jogerős ítélet, mind az eljárási, mind az anyagi jogszabályokat sérti.

Eljárási jogszabálysértés elsősorban azért állapítható meg, mert az eljáró bíróság a felperesek bizonyítási indítványait mellőzte - hangzott el. A radarállomás megépítése, és a rendes üzemvitel melletti használata által a környezetre kifejtett hatások vizsgálata olyan különleges szakértelmet igényel, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A sugárzás mértéke és hatása, a NATURA 2000 területre kifejtett várható hatást, és a tervezett robbantásos talajlazítás hatása a vízbázisra, olyan szakkérdéseket vet fel, amely csak igazságügyi szakértő kirendelésével ítélhető meg - mondta ki az LB ,amely szerint az elsőfokú bíróság a szakértői bizonyítás mellőzésével jogszabályokat sértett.

Az indokolásban rámutattak arra is: a felperesek helyesen hivatkoztak arra, hogy a területen található építmények lebontását követően azokat nem lehet korszerűsíteni és az építési tevékenység engedélyezéséhez teljesíteni kell mindazokat az előírásokat, amelyeket az építési jogszabályok előírnak.

Az LB az anyagi jogszabálysértések másik csoportját a környezetvédelmi, természetvédelmi jogszabályok megsértésében jelölte meg. Az FB nem vette figyelembe, hogy a Tubesen található egyik, az ügyben érintett ingatlan NATURA 2000 terület.

A megismételt építéshatósági eljárást a szerdai ítéleti indokolásában kifejtett iránymutatásnak megfelelően kell lefolytatni.

Vicze Csilla felperesi jogi képviselő az ítélethirdetés után az mondta: az LB döntése "a civilek, az önkormányzat és a környezetvédő szervezetek teljes sikerét jelenti". Az LB azt állapította meg, hogy az építési engedély jogszabálysértő - tette hozzá.

Vicze Csilla szerint a Tubesre szabályosan gyakorlatilag nem tervezhetnek, mint fogalmazott, "úgy tűnik a Tubes megszabadult".

Bocskai István, HM szóvivője újságíróknak azt mondta, a tárca meglepőnek találja az ítélet abból a szempontból, hogy a HM három éve folyamatosan a bíróság előtt bizonyította: az eljárás során minden írott és íratlan szabályt betartott.

Közölte, elfogadják az ítéletet, és a honvédelmi miniszter úgy döntött: az elsőfokon eljáró szervüket arra kötelezi, hogy kilencven napon belül egy olyan eljárást folytasson le, amelyben nem csak a Tubest, hanem más alternatív helyszíneket is megvizsgál.

Ezután tárjon olyan javaslatot a miniszter elé, amely alapján el lehet azt dönteni, hogy a beruházás hogyan és milyen módon valósul meg - fűzte hozzá Bocskai István.

A HM - mint megjegyezte - figyelembe véve az indokolást, más helyszínekre is elkészíti a modellezést, és ezt a szakemberek megvizsgálják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×