eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Stumpf: Gyurcsány felbukkanása megzavarja az MSZP kampányát

A Századvég Alapítvány elnöke szerint 50 és 60 százalék közötti részvételi arány várható az áprilisi országgyűlési választásokon. Stumpf István hozzátette: akár több mint száz helyen az a Fidesz jelöltje megszerezheti a mandátumot már az első fordulóban.

A későn kezdődő kampány, a személyes érintettség hiánya, a nem felfokozott hangulat miatt valószínűleg alacsonyabb lesz a részvételi arány a parlamenti választáson, mint 2006-ban volt - mondta az InfoRádiónak Stumpf István az 5. Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés című konferencián. A Századvég Alapítvány elnöke szerint 50 és 60 százalék körül alakul a részvételi arány.

A politológus arra számít, hogy akár több mint száz helyen már az első fordulóban megszerezheti a mandátumot a Fidesz jelöltje.

Stumpf István a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján azt közölte, a Jobbik jelentősen erősödött, megközelítette az MSZP-t. Az idei választások legnagyobb meglepetését nem a Fidesz kétharmados győzelme jelentené, hanem az, ha a Jobbik megelőzné a szocialistákat - tette hozzá.

A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte: az MSZP még nem vetett be mindent, Gyurcsány Ferenc aktivizálása azokat a választókat célozta meg, akik nem találnak maguknak pártot, ha az MDF végül nem tud listát állítani. Ugyanakkor a volt kormányfő felbukkanása megzavarja az MSZP kampányát, beárnyékolja Mesterházy Attila felszólalásait, és még jobban elbizonytalaníthat egyes szocialista szavazókat - fejtette ki.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×