eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Már hatodik éve tart a huzavona Tokaj ügyében

Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba. Szakértők szerint az unió hibázott az ügyben.

Már hat éve tart a huzavona Tokaj ügyében, de a magyar és a szlovák álláspont nem közeledett, sőt a helyzet tovább mérgesedett - vélte az InfoRádiónak nyilatkozva Marcinkó Ferenc, a Tokaji borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, aki hozzátette: végső soron az Európai Bíróság fog dönteni az ügyben.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium agrárpiaci főosztályának helyettes vezetője szerint is egyre valószínűbb, hogy a vitát az EB tisztázza majd. Hangsúlyozta: következetesen és keményen kell majd a magyar érdekeket képviselni.

Sárecz László elmondta: gondot jelent az Európai Unió új borrendtartása, a Közösség ugyanis létrehozta az e-bacchust, az elektronikus földrajzi árujelzős adatbázist, amelyben szerepeltetni kell a címkéken megjelenő neveket is.

Ebben a rendszerbe 2009. augusztus 1-jétől csak a Tokaj nevet jegyezték be, a szlovákok pedig maradtak a tokaji hegyvidék szlovák elnevezésnél. Később azonban bejegyezték Szlovákiának a Borvidék Tokaj nevet, amellyel azonban hibát követett el az unió, mert együtt szerepeltette a védett és a tájborok listáján a tokaji megnevezést.

Sárecz László szerint problémát jelent az is, hogy nem találják azt a most is hatályos jogszabályt, amely alapján a szlovák fél ezt a nevet használhatja.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×