eur:
394.32
usd:
369.84
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Fidesz: a terméketlen vitáknak lejárt az idejük

"Az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak lejárt az ideje" - írta a Fidesz Mesterházy Attila vitára hívó levelére válaszolva az MSZP-nek és a párt miniszterelnök-jelöltjének.

"Az utóbbi évek kormányzati politikája szégyent hozott Magyarországra. Szégyent hozott, mert az ország és az emberek szolgálata helyett a politikai hatalmat visszaélésre és manipulációra használta: eltitkolta és meghamisította a gazdasági adatokat, ezzel pedig megtépázta Magyarország nemzetközi tekintélyét" - fogalmaztak a válaszlevélben, amelyet Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője juttatott el az MTI-hez.

A Fidesz hozzátette, hogy a kormányzat ma is ugyanezen az "ösvényen" jár, hiszen Magyarország polgárai éppen olyan kevéssé ismerhetik az ország valós gazdasági helyzetét, mint négy évvel ezelőtt.

"Az új kormány első feladata ezért az lesz, hogy feltárja a magyar gazdaság valóságos állapotát, mi már erre összpontosítjuk erőinket, az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak pedig lejárt az ideje. Nekünk az a dolgunk, hogy helyreállítsuk Magyarország tekintélyét és kijavítsuk az utóbbi évek hibáit, bárki követte is el azokat" - zárul a levél.

Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy Mesterházy Attila a napokban programvitára hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és az ellenzéki párt szakpolitikusait. Mint mondta, az embereknek joguk van tudni, hogy a pártok milyen programmal vágnak neki a választásoknak.

Az MSZP kormányfőjelöltje konkrét időpontokat is javasolt: március 9-én a nyugdíjakról és a szociális kérdésekről, március 10-én az agrárkérdésekről, március 11-én pedig a gazdaság helyzetéről vitáznának a Fidesz képviselőivel a szocialista szakpolitikusok.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×