eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szekeres Imre: a belső pártvitákat a választások után kell rendezni

Szekeres Imre szerint ártanak az MSZP-nek azok a szocialista politikusok, akik most a múltbeli történésekkel vagy a lehetséges jövőbeni pozíciójukkal foglalkoznak ahelyett, hogy a lehető legjobb választási eredményért dolgoznának. Az MSZP elnökhelyettese szerint a belső viták fontosak, de nem most, hanem a választások után.

A honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott: nyilvánvaló, hogy ez most nem az az időpont, amikor az MSZP-nek a múltjával kell foglalkoznia, és minden olyan politikusnak, aki ma nyilvánosan azon meditál, hogy mi lesz belőle a választások után az MSZP-ben, azt tanácsolta: nem érdemes ezzel a nyilvánosságot szórakoztatni, ez a párt mai vezetésében nem téma.

Az elnökhelyettes véleménye szerint az MSZP-nek most egyrészt az a feladata, hogy visszaszerezze a régi szavazóit, az emberek bizalmát, másrészt az, hogy megalapozza azt a szocialista pártot, amely erősebb lesz, mint a jelenlegi, még akkor is, ha a következő ciklusban esetleg kevesebb országgyűlési képviselője lesz, mint a ma. Kiemelte: bármilyen eredmény születik is az országgyűlési választásokon, az MSZP új alapokon folytatja a politizálást. Ennek jellemzői többek közt a célszerűség, a hatékonyság, az elkötelezettség valamint az összetartozás, a párton belüli szolidaritás kifejezése.

Kiemelte: az MSZP azt teszi, amit elhatározott, vagyis megpróbál minél több volt szavazójához eljutni. Mind a 176 egyéni jelölt ezért küzd. Ebben a folyamatban megengedhetetlen, hogy bármelyik szocialista politikus azzal próbálja magát pozícióba hozni, hogy egyébként nem létező belső vitákra, konfliktusokra utaljon - hangsúlyozta. Példaként a balatonőszödi beszéd sorsát említette, amely előkerült Gyurcsány Ferenc volt kormányfő múlt heti, nyilvános fórumán és Szili Katalin vasárnap nyilvánosságra került levelében is.

Arra a kérdésre, hogy a választások után milyen módon értékelik az eredményt, és ennek lesznek-e személyi konzekvenciái, azt válaszolta: az MSZP az elmúlt húsz évben folyamatosan tudott megújulni, modern szociáldemokrata párttá válni úgy, hogy a tagjai, az aktivistái, a szervezetei megmaradtak. "Nincs szükségünk arra, hogy kívülről diktálják nekünk, mi a célszerű az MSZP-nek" - szögezte le. Mint mondta, amikor eljön ennek az ideje, akkor lesznek politikai változások az MSZP-ben, de demokratikus módon, érdemi politikai versenyben, programok alapján.

A szocialista politikus - mint fogalmazott - furcsának tartja a mostani választási kampányt. "Az embereknek kettős érzése van, egyrészt mintha nem lenne kampány, másrészt, ami érzékelhető belőle, az viszont nagyon éles, sokszor gyűlölködő" - mondta.

Mint megjegyezte, nem látott még olyan választási kampányt, ahol a kormányzó párt kihívója nem áll elő programmal, hanem csupán minden kormányzati intézkedést visszautasít. "Ha a választások után, egy mesterségesen felfokozott várakozás közepette ki fog derülni, hogy egy új kormány sem tud csodát tenni, mert Magyarország mozgástere meghatározott, abból nagyon nagy baj lehet. A választópolgárok csalódása alapjaiban ingathatja meg a demokratikus intézményrendszert" - hangoztatta.

Szavai szerint hasonlóan nagy veszélyt jelentenek a Jobbik által kínált megoldások is, mert azok káoszt és társadalmi konfliktusokat gerjesztenek.

Szekeres Imre úgy fogalmazott: a szocialista párt a bátor és hiteles politizálás híve, és ezt vallja a korrupció felszámolása kapcsán is. Az ugyanis szerinte kevés, ha telekürtölik a médiát azzal, hogy "jaj, segítség, ellopnak mindent", de nem tesznek semmit a helyzet felszámolásáért.

"Nem az a bátorság és a helyes magatartás, hogy eltitkolva-elhallgatva próbáljuk az ügyeket megúszni, mint ahogy a Fidesz 1998 és 2002 között tette. Gondolok itt a Josip Tot, Kaya Ibrahim vagy az Ezüsthajó Kft. körüli máig tisztázatlan ügyekre, amelyekre még mindannyian emlékszünk - közölte.

Szekeres Imre úgy látja: azt kell tenni, mint amit ő is tett a Honvédelmi Minisztériumban, vagyis fel kell deríttetni a bűncselekményeket, és át kell adni azok elkövetőit a hatóságoknak. Ez az egyetlen vállalható politikusi magatartás - jelentette ki.

Mint mondta, a HM Térképészeti Kft.-nél az utóbbi hetekben napvilágra került ügy kapcsán is így járt el. "Nem hagyom, hogy bárki is aláássa a Magyar Honvédség tekintélyét. Annak ellenére is ezt tartom a helyes magatartásnak, hogy az ellenzék választási kampánytémává tette a történteket" - hangsúlyozta a miniszter az MTI-nek.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×