eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Sokkoló adatok a pszichiátriai betegségek alakulásáról

Riasztóan nő a pszichiátriai betegek száma Magyarországon is, így igen fontos lenne, hogy a népegészségügyi program szintjére kerüljön a megelőzés és a gyógyítás - közölte Móré E. Csaba, a Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház főigazgatója, a pszichiátriai szakkollégium főtitkára pénteken Nyíregyházán a Mentális Egészségért Tenni Akarók Klubjának, valamint a Halmozottan Sérültek és Szüleik Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének közös sajtótájékoztatóján.

A betegek számának növekedése a folyamatos létbizonytalanság, a bizalomvesztés egyenes következménye a kutatások szerint - mondta a főorvos.

Hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján 2020-ra a munkaképesség csökkenésének tíz fő oka között öt helyen a mentális betegségek szerepelnek majd.

Az igazgató-főorvos tájékoztatása szerint a pénzügyi-gazdasági válság negatív hatása jelentősen növelte a magyar betegek számát is, a szakemberek véleménye szerint ma már minden ötödik felnőtt állampolgár kezelésre szorulna jelentkező affektív, vagy addiktív kórképe alapján.

A halmozottan hátrányos helyzetű kelet-magyarországi térségben - folytatta a szakember - az átlagnál is rosszabbak a mutatók. A Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház tavaly például már százszázalékos kapacitással gyógyított a fekvőbeteg-ellátásban, s 10.000 pácienst kezelt. A járóbeteg-ellátási szakrendelőt pedig 88.000 beteg kereste fel.

S az utóbbiak egynegyedét a teljesítményvolumen-korlát miatt finanszírozás nélkül volt kénytelen ellátni az intézmény, jelentősen növelve adósságállományát - emelte ki Móré M. Csaba.

Tóthné Bacskai Edit, a Halmozottan Sérültek és Szüleik Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke elmondta: a Nyírségben 500 beteg gyermek ellátásáról is gondoskodnak a családok. Napközi és átmeneti lakóotthon nélkül, a hozzátartozók otthon látják el a többféle betegséggel is küszködő fiatalokat.

Finanszírozás sincs, az egyesület igyekszik segíteni a jelentős anyagi terhet vállaló családokon, s a civil szervezet szeretne létrehozni otthont is a beteg gyermekeknek. A megyei önkormányzat segít ebben, de egy támogatást kérő pályázatukat már elutasítottak, s most újabb pályázati lehetőségre kénytelenek várnak.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×