eur:
394.07
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a gázszolgáltató

Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér Bajnai Gordon kormányfőtől az EMFESZ gázszolgáltató ügyvezetője, Góczi István.

A Népszabadság és a Világgazdaság úgy tudja: az ügyvezető azért fordult a miniszterelnökhöz, mert a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 6,8 milliárd forint letétbe helyezésére kötelezte a társaságot.

A nem jogerős elsőfokú végzés a Nitrogénművek Zrt. kérelme alapján született, s aszerint az EMFESZ-nek keddig ideiglenesen letétbe kell helyeznie a műtrágyagyártó által követelt több milliárd forintot, azonban ez a követelés az EMFESZ szerint megalapozatlan, a bíróság több súlyos hibát is elkövetett.

A nemzetbiztonsági vizsgálatot az ügy nemzetbiztonsági súlya indokolja. "Ha letétbe helyezzük az összeget, működésünk ellehetetlenül, és veszélybe kerül 200 ezer lakossági, háromszáz önkormányzati ügyfelünk, 35 városi fűtőmű és háromszáz ipari fogyasztó gázellátása is" - mondta a gazdasági lapnak Góczi István.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×