eur:
394.05
usd:
369.37
bux:
65214.53
2024. április 19. péntek Emma

Az MDF ma már inkább az LMP felé nyitna? - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Bokros Lajos mögött álló tanácsadói körben felvetődött annak a lehetősége, hogy a vergődő MDF-SZDSZ helyett a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párttal több értelme volna együttműködni. Az MDF listavezetője által a pártnak küldött keddi ultimátum akár a lelépési terv része is lehet, legalábbis ürügyként szolgálhat az esetleges távozáshoz. A lap LMP-s forrása szerint Bokros Lajos hiába kopogtatna náluk.

Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója saját biztonsága érdekében hang- és képfelvételeket készíthetett a BKV gyanús ügyeiben érkező politikai kérésekről. A Magyar Nemzet informátora szerint ezekre a bizonyítékokra azért volt szüksége a ma már előzetesben ülő Fuziknak, hogy a gyanús ügyek kirobbanása után saját maga érdekében vádalkut kínálhasson a rendőröknek. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mivel február 3-án a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói Szegeden elfogták a december óta szökésben lévő volt informatikai igazgatót. Fuziknak komoly szerepe volt annak a 28 milliós szerződésnek a megkötésében, amit a nyomozók tavaly decemberben foglaltal le a BKV székházában.

A Népszabadság a mátészalkai szakképző iskola igazgatóját idézve arról ír, hogy amikor 16-ról 18 évre emelték a tankötelezettség korhatárát, merényletet követtek el a szakiskolák ellen. Bugya László szerint az intézkedéssel belekényszerítenek a padba egy olyan réteget, amelyik nem akar iskolába járni, nincsenek életcéljai, szinte motiválatlanok. A mátészalkai szakképző iskola egy héten belül kétszer került az újságok címlapjára: először azért mert öt fiú füves cigit szívott a kollégiumban, másodszorra azért, mert tanítás előtt beborozott tíz lány.

Az Index.hu interjút közöl Orbán Krisztiánnal, az Oriens ügyvezető partnerével. Orbán Krisztián szól arról, hogy az adóreform és az államigazgatási reform szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy Magyarország a következő években növekedési pályára álljon. Nem elég, ha azt tudjuk mondani, pár év múlva már nálunk is olyan egyszerű lesz céget alapítani, ugyanolyan alacsonyak lesznek az adóterhek, mint a környező országokban már most. Fel kell ismerni és ki kell használni előnyeinket: az, hogy mindenki ért a focihoz, azt is jelenti, hogy gondolkodó, kreatív tömeg él itt, ráadásul valójában nagyon kis társadalmi különbségek között. A befektetők nyelvén ez azt jelenti, hogy könnyen mobilizálható a társadalom. Intelligens, tervező állam kellene, sokat tanulhatnánk Szingapúrtól.

A Világgazdaság arról ír, hogy három kórház 19 ingatlanja vált feleslegessé a kórházi kapacitások csökkentése után, az ingóságok nagy része elkelt, a legértékesebb ingatlan, az OPNI érékesítésére az év második felében kerülhet sor. A lap nem kapott választ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, hogy az értékesítésből mekkora összegre lehet számítani. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 40 hektáros ősparkja és központi épület egyelőre használati jogokkal terhelt. Egyik ingatlanát, ami a II. kerületi Völgy utcában fekszik, már 500 millió forintért értékesítették. A XIII. kerületi Országos Gyógyintézeti Központ ingatlanai a legkevésbé rendezettek, az értékesítés itt is az év második felében indulhat. A Svábhegyi Gyermekkórház ingatlanjaira a leendő vásárlók hétfőig nyújthatnak be pályázatot.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a földgáz határidős jegyzése rövid távon a hideg időjárás miatt még emelkedhet, a drágulás azonban valószínűleg csak a fűtési szezon végéig tart majd. A lap által megkérdezett elemzők szerint a kőolaj árfolyama sem emelkedik tovább.

A portfolio.hu arról ír, hogy elkészült a Mit ígérnek? civil kezdeményezés az első munkájával, értékelte az eddig programmal megjelenő két párt, a Jobbik és Magyar Demokrata Fórum teljesítményét. Az értékelés legegyszerűbb formája egy ötfokozatú skála, amelyen az MDF a közepesnek megfelelő 3-as pontszámot, míg a Jobbik az ennél gyengébb 2,5-es osztályzatot érdemelte ki. A három nagy értékelési terület egyikén sem teljesítettek jól a pártok, de különösen a megalapozottság területén kaptak alacsony értékeket.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 16:25
×
×
×
×