eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lesz-e Páty mellett golffalu?

Két héten belül állásfoglalást ad ki a Pátyra tervezett golfberuházásról a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Fülöp Sándor az InfoRádiónak elmondta: már most látszanak problémák. Pátyon vasárnap lesz népszavazás az ügyben.

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa is vizsgálja a Pátyra tervezett golfpálya-beruházást. Fülöp Sándor az InfoRádiónak elmondta: azt elemzik, hogy a projekt mennyiben fér össze a budapesti agglomerációra vonatkozó törvénnyel. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy az egyes települések nem függhetnek teljesen össze, azok között 200 méteres üres sávot kell hagyni, de a pátyi önkormányzat által a területre építeni kívánt lakások száma sem felel meg az előírásoknak - magyarázta.

A biztos hivatalához a múlt pénteken érkezett panasz az ügyben, a részletes állásfoglalás pedig két héten belül várható. Fülöp Sándor hangsúlyozta: ennél korábban nem tudják elkészíteni a dokumentumot, a pátyiak pedig amúgy sem ennek tartalma, hanem saját érdekeik szerint voksolnak majd a kérdésben vasárnapra kiírt népszavazáson.

A helybeliek nyilván azt mérlegelik majd, hogy az ingatlanjaik értékén milyen mértékben befolyásolja a zöldfelületek eltűnése, és ezt mennyiben tudják kiegyensúlyozni az ott megvalósuló beruházások - magyarázta a biztos, aki reméli, hogy azért ennél általánosabb, például a környezetvédelmi vagy közlekedésszervezési eszempontok is befolyásolják majd a pátyiak döntését.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×