eur:
393.77
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Már nem kell hólánc Baranyában

Már csak kisebb késésekre kell számítani a helyközi buszközlekedésben Baranyában, a hólánc kötelező használatát előíró táblákat pedig csütörtök délutánra már mindenhol visszavonták a megyében.

Csütörtök reggel a Pannon Volán egyes, menetrend szerint közlekedő járatai nem tudtak néhány településre bejutni az éjszakai havazás miatt. Micskey Tibor, a társaság termelési igazgatója elmondta: kora délutánra helyreállt a távolsági buszközlekedés Baranyában, csak kisebb késésekre kell számítani.

Tíz települést nem tudtak megközelíteni csütörtök reggel (ezek között volt Zók, Kislippó, Lothárd, Kővágótöttös, Cserkút), a leginkább a mohácsi kistérségben akadtak gondjaik. Egyes járatok jelentősebb, 20-50 perces késéssel közlekedtek - tette hozzá.

Azóta javult a közlekedési helyzet a megyében, az utak sónedvesek, mindenhol olvad, köszönhetően a plusz 1-2 Celsius-foknak. Az ügyelet tájékoztatása szerint a szerda délután kitett "hólánc használata kötelező" táblákat már mindenhonnan levették. A régióban Harkány körzetében esett éjjel a legtöbb hó, mintegy 25-30 centiméternyi, míg máshol ennél 5-10 centiméternyivel kevesebb hullott.

A pécsi helyi buszközlekedésében nem okozott nagyobb fennakadást a téli időjárás, csütörtökön kora délután már csak egyetlen "hegyi" járat közlekedett rövidített útvonalon.

Az előrejelzések szerint késő délutántól újabb havazás várható a térségben, a szakemberek 5-10 centiméternyi havat jósolnak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×