eur:
393.78
usd:
369.36
bux:
65706.76
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Demszky megvédte előzetes letartóztatásban lévő egykori tanácsadóját

A főpolgármester bízik az előzetes letartóztatásban lévő Mesterházy Ernő ártatlanságában. Demszky Gábor újságíróknak azt mondta: a BKV ügyeiben a kormány és a főváros közötti kapcsolattartásért felelős tanácsadó mindkét nagy párt számára kényelmetlenné vált, ezért támadják. Szavai szerint Mesterházy Ernő a választási kampány áldozata lehet.

Demszky Gábor azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a BKV-botránynak már öt gyanúsítottja van, többen előzetes letartóztatásban. A főpolgármester hangsúlyozta: bízik a rendőrségben és a bíróságban, ugyanakkor azt is elmondta, reméli, hogy az eljárás során kiderül többek ártatlansága.

A főpolgármester azt elismerte: Mesterházy Ernő túlzott politikai szerephez jutott, ezzel pedig számos ellenséget szerzett. Demszky Gábor azt mondta: Mesterházy Ernőnek komoly szerepe volt az MDF és az SZDSZ szövetségének előkészítésében, amellyel megsértették a nagyobb pártok érdekeit. A Fidesz és az MSZP ezért kriminalizálja az SZDSZ-t és az MDF-et, mert a két nagy párt attól tart, hogy a kisebb pártok szövetsége jelentős mennyiségű szavazatot vonhat el tőlük a választásokon.

Demszky Gábor elmondta: a főváros legnagyobb cége a legnagyobb problémája is egyben, az elmúlt 20 évben kizárólag ez a vállalat okozta Budapest gazdasági problémáját is, s ezért a cég felügyelőbizottsága, irányítói, az érintett szakbizottság és a főváros vezetése egyaránt felelős. Hozzátette: a BKV állami támogatása mindenkor politikai alkuk tárgya volt, így a kormányok sakkban tarthatták vele a városvezetést.

A főpolgármester saját felelősségét egyrészt abban látja, hogy ezt nem szüntette meg, másrészt abban, hogy hagyta: a cég több szolgáltatást nyújtson, mint amennyit a finanszírozás enged, emiatt kellett időről időre konszolidálni a közlekedési vállalatot.

Elmondta: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessé választását és megbízását a BKV felügyeletével azért támogatta, mert szerinte egy erős MSZP-s politikus egy szocialista kormánynál hatékonyabban lobbizhat, mint más, és a kormány jórészt meg is adta azt a támogatást a cégnek, amelyet a főváros kért.

Mesterházy Ernő szerepéről szólva a főpolgármester elmondta: 2006-tól lett tanácsadóként közvetítő a kormány és a főváros között a BKV-ügyekben, kinevezéséről a Miniszterelnöki Hivatalt akkor vezető Szilvásy György, valamint a főváros részéről Hagyó Miklós döntött. Feladata a a beruházásokkal, támogatásokkal kapcsolatos döntéselőkészítés volt, utasítási vagy döntési jogköre nem volt.

Ellenségeket szerzett

A 2006-os önkormányzati választás után - amikortól a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció mindössze egy fős többséggel rendelkezett - Mesterházy Ernő politikai egyezetőt szerepe megtízszereződött, és számos ellenséget szerzett, majd a koalíciós egyeztetés is egyre nehezebbé vált.

Demszky Gábor újabb hibának nevezte, hogy ekkor számos hatáskör a közgyűléstől a bizottságokhoz került, (mindez csak néhány hónappal ezelőtt változott meg).

Ekkor lett főpolgármester-helyettes Hagyó Miklós, aki akkora hatáskörhöz jutott - a koalícióban többséget alkotó szocialisták révén -, mint korábban egyetlen főpolgármester-helyettes sem: a városüzemeltetési és a vagyongazdálkodási feladatok egyaránt hozzá kerültek. Demszky Gábor kijelentette: ő Hagyó Miklóst korábban nem ismerte, a politikus 2006-ban a fővárosi MSZP-n belüli belső küzdelmek egyik győztese volt, így Hunvald Györgyöt, Gy. Németh Erzsébetet és Molnár Gyulát legyőzve került előtérbe Steiner Pállal és Horváth Csabával együtt. Demszky ugyanakkor támogatta helyettesévé történő kinevezését, mivel a korábbi Gy. Németh Erzsébettel addigra már számos konfliktusa volt.

Hagyó Miklós azonban később olyan embert nevezett ki a BKV élére, aki nem ismerte a vállalatot, Antal Attila ráadásul a cég szinte minden vezetőjét lecserélte olyan emberekre, akik szintén újak voltak ezen a területen. Demszky Gábor szavai szerint egyre több kommunikációs szakember került a vállalathoz, míg egyre kevesebb közlekedési szakértő.

Botrány botrány hátán


 A főpolgármester hibának nevezete, hogy Antal Attila azt hitte: csupán a belső reorganizációval, konszolidáció nélkül rendbe tehető a vállalat, de azt is, hogy Hagyó Miklós nem osztotta meg a feladatokat, mindenről maga akart dönteni. A városvezetők és az illetékesek eközben nem kaptak elegendő információt a BKV ügyeiről. Ezt követően robbant ki a három milliárd forintot kitevő végkielégítési, valamint a 4-es metróval kapcsolatos botrányok, amelyekből kiderült: a főváros a beruházásban nem tudta saját érdekeit érvényesíteni.

A főpolgármester kijelentette: bár neki nem dolga a fővárosi cégek felügyelete, hiszen ez az ágazati helyettesek, a szakbizottságok és az ügyosztályok feladata, mégis egyre többször kellett közvetlenül részt vennie a folyamatokban.

Először 2007 áprilisában jelezte a koalíciós egyeztető tanácsnak, hogy Hagyó Miklós rosszul értelmezi feladatát, azz első komolyabb beavatkozásra pedig 2008 januárjában került sor, amikor a BKV vezetése úgy írta ki a használt buszok beszerzésére vonatkozó tendert, hogy a szükséges források felhasználásáról nem kért közgyűlési hozzájárulást. Antal Attila ekkor eljárási hibákra hivatkozott, ám később kiderült, hogy a Volvo buszokat egy olyan cégtől akarta beszerezni, amelynél a fia dolgozott.

Demszky Gábor elmondta azt is: az új vezérigazgatónak, Kocsis Istvánnak kezdettől fogva konfliktusa volt Hagyó Miklóssal. Elmondta ugyanakkor: augusztusban arra kérte fel a vezérigazgatót, hogy a tanácsadói és egyéb szerződéseket átvizsgálva minden vitatott ügyben tegyen feljelentést.

Demszky Gábor azt is elmondta: szerdán dokumentumokat tesz közzé az üggyel kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×