eur:
395.04
usd:
366.09
bux:
65602.36
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ma áll bíróság elé Hiller István - lapszemle

Bíróság elé áll ma Hiller István oktatási miniszter - írja a Magyar Nemzet. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány azért indított pert, mert szerinte a politikus évek óta nem lép fel a cigánygyerekeket jogellenesen elkülönítő iskolák ellen, pedig ehhez minden jogi eszköz rendelkezésére áll.

Egy kutatás szerint a roma gyerekek egynegyedét szegregálják az általános iskolákban. A Mohácsi Erzsébet vezette szervezet szerint a törvényt sértő intézmények egy részét be kell zárni, a többiben pedig le kell cserélni az alkalmatlan tanári gárdát.

A Népszabadságból kiderül: a bunyevácok szeretnének önálló, törvényben elismert kisebbséggé válni. A Magyar Tudományos Akadémia megváltoztatta korábbi álláspontját, most elismeri, hogy nemzetiségről van szó. A horvátok tiltakoznak; a parlament aligha kerülheti el, hogy belenyúljon a nemzetiségi darázsfészekbe.

Egy Teréz körúti ügyvédi iroda - nem olcsón osztott - jogi tanácsaira lett kíváncsi hirtelen számos fővárosi tulajdonban lévő cég azt követően, hogy Hagyó Miklósból főpolgármester-helyettes lett - írja az Index. A Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda többek között a BKV-val és Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel kötött nagy összegű szerződést, és az iroda szakértett 84 millió forintért közbeszerzés-ügyben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nek is, amikor a céget 7 millió forintra büntették a fürdők beléptető-rendszereinek kiépítésére meghirdetett milliárdos pályázat körüli durva visszaélések miatt.

A magyarországi mobilcégek jelenleg156 alapcsomag szerint számláznak ügyfeleiknek - közli a Napi Gazdaság. A szolgáltatók szerint a díjcsomagok sokfélesége előnyt jelent az ügyfeleknek, mintsem bonyolult és átláthatatlan "tarifadzsungelt". A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint, a magyarországi mobilszolgáltatók díjcsomagjai közül 91 kifutó konstrukció, amelyekre új megrendelést már nem fogadnak, további 68 különböző díjszabás azonban bármikor elérhető. A díjcsomagok számát részben magyarázza, hogy az egyes előfizetési konstrukciók megszüntetésekor a szolgáltatók az ügyfelek megtartása érdekében nem zárják le kifutó csomagjaikat.

Válságálló falusi turizmus - összegzi a Világgazdaság. A lap szerint, igaz ugyan, hogy a válság miatt kezdetben kissé megtorpant tavaly a hazai falusi turizmus, de a végén jól zártak a szállásadók, 17 százalékkal több vendéget fogadtak, mint egy évvel korábban. Ennek egyik oka, hogy megnőtt a hazai turisták árérzékenysége, és kevesebben mentek külföldre pihenni.

A portfolio.hu részvénypiaci elemzésének legfontosabb megállapítása, hogy a tőzsdék mostanra megnyugodni látszanak. A további emelkedést pedig számos tényező segítheti: az alacsony értékeltségi szintek, az olcsó pénz, és a továbbra is magas készpénzállomány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×