eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az árvíz ellenére is elkészül határidőre a szolnoki gyaloghíd

A Tisza áradása miatti magas vízállás ellenére is határidőre, augusztus végére megépítik Közép-Európa és az ország legnagyobb gyaloghídját Szolnokon; ennek érdekében a kivitelező, ahol csak tudja, meggyorsítja a munkát - közölte Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester, miután a Közgép Zrt. soroksári gyárában megtekintette a híd már elkészült szerkezeti elemeit.

Tájékoztatása szerint a belvárost és a Tiszaligetet összekötő híd mélyalapozását a folyó jobb partján már befejezték, a túloldalon azonban az árvíz miatt ezzel a munkával le kellett állni az építőknek. Ennél sokkal jobban áll azonban a híd szerkezete, amely különleges, ritkán alkalmazott műszaki megoldások sorát vonultatja föl.

Annak érdekében, hogy a híd a vállalt határidőre, azaz 2010. augusztus 31-re elkészüljön, a kivitelező Közgép Zrt. átszervezte a munkálatokat, és nem közúton kisebb darabokban, hanem 40-50 méteres egységekben, a Dunán és a Tiszán hajón szállítják a szerkezeti elemeket Szolnokra. Azokat a helyszínen emelik majd az addigra várhatóan elkészülő pillérekre - jelezte a Szalay Ferenc.

Szűcs József projektvezető elmondta: 390 tonnányi acélszerkezetet építettek be a főtartókba és azok alrendszereibe. A 12 méteres gyártási darabokat lefestik, majd a szomszédos kikötőben állítják össze. Az átlagosan 36 méter hosszú darabok áprilisban érkeznek Szolnokra.

A gyaloghíd elkészítése nettó 1,2 milliárd forintba kerül, a költségek 70 százalékát európai uniós támogatásból fedezi a város, a többit önerőből állja. A projekt részeként új dísztér épül a hídfő város felőli oldalán, megváltoztatva ezzel a belváros jelenlegi arculatát.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×